octogon, architecture&design, építészet, design, magazin.

Ferenc pápa áldásával piacra dobták a digitális rózsafüzért

Jön az értesítés, hogy mikor kell imádkozni, de egyben lépésszámláló is. 

Hogyan óvjuk meg a sarki fény környezetét a turistáktól?

Használjunk például elektromos szánt, amelyet a szél hajt.

Barabási Albert-László hálózattérképével ünnepel a Nature

A 150. születésnapját ünneplő magazin hálózattérképéhez a magyar kutató és csapata szolgáltatta az adatokat.

Budapesten készült látványterv Zaha Hadidéknak

Észtország fővárosába tervezett vasútállomást a Zaha Hadid Architects, a látványterveket a budapesti ZOA Stúdió készítette. 

Bauhaus és nuno technika

Az artKRAFT évzáró workshopja a Bauhaus és a japán ’NUNO’ (textil) szóról elnevezett technika köré szerveződik.

Még mindig a legmagasabb fokú riasztás van Velencében

Ismét lezárták a Szent Márk teret, kedden normalizálódhat a helyzet.

Több épületért is komoly díjakat kapott a Market

A Telekom székházért, a Párisi Udvarért és a Hill Side Office-ért is jelentős szakmai díjakat kapott Magyarország meghatározó építőipari vállalata.

Zöldre vált a Katona József Színház

Az előttük álló kihívások közül a kibocsátás csökkentését tartják a legfontosabb feladatnak.

Kapcsolatban a természettel – a város közepén

A dán család a tetőtér megvételekor tetőteraszt akart létrehozni, döntésük azonban egy szabadon használható nappalit eredményezett.

Szintet lépett a DECODE pályázat

Kihirdették a győzteseket, és megnyitották a pályaművekből rendezett kiállítást a Faur Zsófi Galériában.

Jövőre több mint ötmilliárd forintból újul meg az Allee

Korszerűsítik és kívül-belül frissítik a 46 700 négyzetméteres belbudai bevásárlóközpontot.

Megérkezett a világítástechnika bibliája

Több mint 1100 oldalas, a technikai információk mellett inspiráló projekttotókkal teli katalógust készített a világ egyik vezető világítástechnikai gyártója, a Delta Light.

Ingatlanfejlesztési Nívódíjat nyert a Telekom székház

A WING Zrt. tulajdonában álló épület az „Iroda kategória” I. helyezettje lett a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton.

Tíz Pro Architectura díjat osztottak ki

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter adta át a díjakat, amelyekhez egymillió forintos jutalom is járt.

Megvannak a Gastro&Hotel Design Award győztesei

A Haris Park rendezvénytermében átadták a hazai szállodások, éttermesek egyik legkülönlegesebb koncepciójú versenyének díjait.

Négy fontos tétel a Puskás Arénáról

Fürjes Balázs a parkolásról, a kritikákról, a kivitelezési költségről és a névválasztásról nyilatkozott.

Megvásárolta első nagy-britanniai irodaházát a Futureal

A glasgow-i tranzakció meghatározó állomás a Futureal nyugat-európai terjeszkedésében.

Felfigyeltek a magyar tervezésű tálalóasztalra

A Behance válogatott Product design galériájába bekerült egy magyar formatervezésű bútor is.

Látványos drónvideó készült a Puskás Arénáról

A válogatott ma este avatja a Népstadion utódját, amelyet madártávlatból mutat be az alábbi videó.

FIABCI-díjat nyert a Telekom székház, a MOME campus és a Budai Vigadó is

Hét-hét kategória, illetve különdíj nyertesei örülhettek a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj átadásán.

Hirdetés