A neves olasz Istituto Europeo di Designnal állapodott meg a Magyar Divat & Design Ügynökség.

A Magyar Divat és Design Ügynökség (MDDÜ) közös mentorprogramot indít az Európai Dizájn Intézettel (Istituto Europeo di Design, IED). A főként a marketing és a menedzsment köré épülő oktatási programban hat magyar cég munkatársai vesznek részt - közölte szerdán Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője.

Bata-Jakab az ügynökség indulása óta folyamatos kapcsolatban van az iparág különböző szereplőivel: a tervezőkkel, oktatási intézmények vezetőivel, gyártókkal, hogy megismerjék mindazon nehézségeket, kihívásokat, amelyek az iparágon belül felmerülnek.

Mint kiderült, a gyakorlati tudás és a források hiánya mellett „kiemelkedő hiányérzet” jelentkezett még az üzleti életbe való bekapcsolódás során, az abban való boldogulásban. Ezért felkerestek több nemzetközi oktatási intézményt, hogy kialakítsanak egy egyénre szabott mentori rendszert a hazai márkák számára. Ennek során esett a választásuk az IED-re.

A mentorálási program alapvetően két fontos terület, a marketing és a menedzsment köré épül majd. Ezen a két területen belül hat olyan modult fognak a tervezők hallgatni, mint például a branding, a kommunikáció, a pozicionálás, az üzleti tervezés, amelyek a jövőben hasznosak lehetnek abban, hogy nemzetközi szinten is stabilan működni tudjanak.

A program során a résztvevők a workshopok mellett nemzetközi szakemberekkel egyeztethetnek, a folyamat végén pedig egy projektmunkát készítenek.

Bata-Jakab Zsófia, Giovanni Ottonello és Jacopo Bargellini - Fotó: HFDA The Full dog

A csütörtökön induló, hat hétig tartó programban hat mentorált vesz részt: a Komonka Textile Design, a Viaplant, a Yoza, a Sixay Furniture, a Position Collective és a Multifelt Factory. Mint mondta, a résztvevők stabil hazai márkákat képviselnek.

Giovanni Ottonello művészeti vezető (IED) elmondta, hogy a több mint félszáz éves intézmény keretén belül jelenleg 11 oktatóközpont működik, ezek közül hét Olaszországban, kettő Spanyolországban és kettő Brazíliában található.

Évente tízezer hallgatóval dolgoznak együtt és 106 országban gondozzák a tehetségeket, így a hallgatók nemcsak a kurzusokat végzik el, hanem belekerülnek egy nemzetközi körforgásba is. Mint mondta, a program kölcsönös tanulási folyamatra, ismeretátadásra ad lehetőséget.

Jacopo Bargellini stratégiai tanácsadó tapasztalatai szerint, amikor a fiatal tervezők belevetik magukat a munkába, akkor azt kizárólag a kreativitás oldaláról közelítik meg és csak másodlagos szerepet tölt be maga a piaci megjelenés, a menedzsment. Ezért úgy látja, arra kell a formatervezőket inspirálni, hogy egyrészt nagyon szép és kreatív dolgokat tervezzenek, de ezek azért legyenek eladhatóak is. A mentori programot ennek a gerincén építették fel.

A program céljának nevezte, hogy segítsenek a magyar dizájnereknek kialakítani egy egyértelműen megkülönböztethető, saját identitást. Mint mondta, a résztvevő cégek hallgatói decemberben mutatják majd be azt az új dizájnstratégiát, amelyet a tanultak alapján szeretnének kialakítani.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

UTO, a jövő fluid kiegészítője

UTO, a jövő fluid kiegészítője

UTO = Unidentified T-shirt Object

Interjú Kiss József Gergellyel | STANC pályázat

Interjú Kiss József Gergellyel | STANC pályázat

„Egy jó termékcsomagolás fő ismérve, hogy nem csak a csomagolásról szól”

Az építészet analógiái

Az építészet analógiái

Hamarosan újraindul az Analog Sparks

Hirdetés