A LuxRoll újítást hoz a vizuális megjelenítés területén, a cég pályázatot írt ki az egyetem diákjainak.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) grafikus hallgatói a tavaly októberben bemutatott új generációs reklámeszközön, a LuxRoll-on próbálgathatták szárnyaikat. Nem elég kreatívnak lenni, de szem előtt kellett tartaniuk, hogy nem alkothatnak öncélúan, hanem egy márka eladásának céljait kell támogatniuk kreatív módon - ebben volt segítségükre az új, integrált motor által körbeforgó, és LED fényforrással világító hirdetési felület.
Huszlicska Áron munkája, amellyel megnyerte a pályázatot

A terméket 2019-ben vezették be a piacra, ezzel párhuzamosan pedig grafikai pályázatot hirdettek a METU fiatal grafikusai számára.

A LuxRoll célja a pályázattal az volt, hogy megmozgassa az egyetemisták képzelőerejét egy olyan termék kapcsán, melynek a gyakorlatban kell helytállnia, nem pusztán papíron kell jól mutatnia. Az inspiráló tervekkel a jövőbeni megrendelőknek kívánnak ötleteket nyújtani az innovációs reklámhordozóban rejlő felhasználási lehetőségeket illetően. A pályázattal azt is szerették volna felmérni, hogy az új generáció milyen lehetőségeket lát bele a termékbe.

Eső Dóra pályamunkája a második helyen végzett

A LuxRoll a már régóta piacon lévő roll-upra kínál izgalmas, 21. századi alternatívát. Újítást hoz a vizuális megjelenítés területén design és formatervezés szempontjából egyaránt, és üdítő frissességgel törhet be  a rendezvények márkamegjelenítésének  világába is. A LuxRoll cserélhető, grafikát tartalmazó palástjának egyedisége részben a mobilitásban és a megvilágíthatóságban rejlik, kétféle méretben elérthető, illetve a forgásiránnyal és a sebességgel való játék során figyelemfelkeltő, izgalmas mintázatok állíthatók össze és jeleníthetők meg. A pályamunkák értékelésében Csordás Zoltán tervezőgrafikus, a METU oktatója és Povázai György a LuxRoll termékfejlesztője és koordinátora vettek részt.

 „Fontos, hogy támogassuk, bátorítsuk a fiatal grafikus nemzedéket, hiszen a vizuális megjelenítés területén a kreatív szakma fontos képviselőivé fognak válni. Ez az együttműködés bemutatja a LuxRoll technológiai újításait, miközben a diákok belekóstolhattak egy valós projekt tervezési folyamatába” – mondta el Povázai György.

Az eredményhirdetésen a zsűri tagok egyhangú döntése alapján Huszlicska Áron és az ő moiré hatású grafikai terve győzedelmeskedett. Alkotása színeivel és mobilitásával  egyedi vizuális élményt képes nyújtani akár rendezvényeken, kiállításokon is. A második helyen Eső Dóra fantáziadús termékmegjelenítése végzett, a fekete és neon színek használatával egy nagyon egyedi megvilágítást szemléltetett a márkamegjelenítés területén. A dobogó harmadik fokára szoros versenyben Nádasi Karolina állhatott fel, aki precíz grafikai munkájában a megvilágítás sokszínűségét helyezte előtérbe, ezzel pedig elnyerte a zsűri bizalmát.

Nádasdi Karolina munkája bronzérmet ért

A LuxRoll  2020-ban már elérhető a kreatív szakma számára is. A figyelemfelkeltő marketing célú üzenetek és a pozitív benyomás megteremtése egyre nagyobb kihívást jelent a reklámszakmában dolgozóknak, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy a képi megjelenítés, annak folyamatos továbbfejlesztése lehet a megoldás kulcsa. A LuxRoll piaci megjelenésének nemcsak a reklámszakma örülhet, felhasználásának ugyanis csak a kreativitás szabhat határt: fesztiválokon, esküvőkön, vállalati eseményeken és konferenciákon is hasznos és jól alkalmazható eszköz lehet.

Forrás: Sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A METU képviseli hazánkat a Helsinki Design Héten

A METU képviseli hazánkat a Helsinki Design Héten

A Helsinki Design Hét (szeptember 8-17.) a legnagyobb tervező és építészeti fesztivál az északi országokban

 Kossuth Kiadó grafikai újratervezése | FRISS DIPLOMA

Kossuth Kiadó grafikai újratervezése | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Hello Halál | FRISS DIPLOMA

Hello Halál | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Hirdetés