A Hoito egy kompakt, pár mozdulattal használható gép, amely egy összetett, sokáig tartó folyamatot sűrít magába.

Személyes indíttatás vezette el a tervezőket az ötletig, amellyel végül a terv kategória díjazottjai lettek a Design Hét Budapesten. Íme az X-Plast által tervezett Hoito tápszerkészítő!

„Elég korán megismertük a tápszerrel való etetésnek a kihívásait és problémáit, és elkezdtünk azon gondolkozni, hogyan lehetne ezt a lehető legegyszerűbben megoldani” – vázolta a Hoito megszületésének eredetét Seres Viktor, az X-Plast ügyvezető igazgatója. Mivel a csapat eleve termékeket fejleszt, könnyen jutottak arra a következtetésre, hogy fejlesszenek erre is egyet házon belül.

Megvizsgálták a kisgyerekes szülők élethelyzetét, mindennapjait, illetve a tápszerpiacon már elérhető megoldásokat. „A feltárt követelemények alapján alakítottuk ki a Hoitót, amelynek innovációja a tápszerkészítés módjában rejlik” – árulta el Antal Csilla.

Időtlenséget sugalló, letisztult formavilágot kerestek, a termék jobb használhatósága érdekében pedig egy applikációt is készítettek hozzá. Molnár Ádám elárulta: A legnagyobb kihívást a tömörítés jelentette, mármint „egy összetett, sokáig tartó folyamatot egy kompakt, pár mozdulattal használható gépbe sűríteni.”

A videót a Design Hét Budapest bocsátotta rendelkezésünkre, a filmet Koritár Attila készítette.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan élénkíti a gazdaságot a design?

Hogyan élénkíti a gazdaságot a design?

A gazdaságélénkítés, a flow és a balti államok állnak az idei Design Hét középpontjában.

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Izgalmas volt az idei év építészeti/design események terén, nektek melyik volt a kedvencetek?

Japán illusztrátor, zen kert és szakura lámpás

Japán illusztrátor, zen kert és szakura lámpás

A Deák17 Galéria kiállítása a virtuális térben.

Hirdetés