A Hansgrohe-Axor és a Caracalla közös pályázata.

Tavaly ősszel, november végi határidővel fiatal tehetségeket megszólító formatervezési pályázatot írt ki közösen a Caracalla Fürdőszoba Stúdió és a Hansgrohe Magyarország Kft. AXOR márkája. A Caracalla & AXOR formatervezési pályázat témája a megvalósíthatóság határait feszegető, abszolút egyedi és formabontó zuhany- vagy csaptelep-tervek elkészítése volt, melyek megfelelnek a környezettudatos vízhasználatra való törekvés szempontjainak is. 

Január végén a szakmait követően lezárult a nagy érdeklődés mellett lezajlott közönségszavazás is. Ismertté vált a sorrend, mely szerint, a szakmai zsűri – melynek tagjai között magazinunk vezető szerkesztője, Martinkó József is ott volt – Kovács Apor Twist című munkáját hozta ki I. helyezettként. A II. díjas Fekete Tamás lett Move, a III. díjas pedig Szűcs Bence XC néven futó konceptjével; a zsűri különdíjast is hirdetett Papp Gábor személyében, Gémeskút című munkájával. A közönségszavazás győztese Szabó Bonifác lett, terve a Rain fantázianevet viseli. A 2015 tavaszán megrendezésre kerülő Caracalla Design Days rendezvényen a legkiemelkedőbb alkotások tablóiból kiállítást is rendeznek. (MSz)

Az első díjas Kovács Apor (MOME) által elgondolt csaptelep, a Twist működése a vízhez és a fürdéshez egyaránt kapcsolódik: inspirációja, igen szellemesen, a vizes törölköző kicsavarásának gesztusa volt.

A második helyezett Fekete Tamás (MOME) Move csaptelep-tervén egy mágnes-korong mozgatásával szabályozható a vízmennyiség.

Szűcs Bence (NYME) harmadik helyezett terve, ha egyszer megvalósul, akkor az infravörös érzékelős technológián alapul majd, a csap két elágazása mentén, 90 foknál (innen a latin elnevezés XC) található a hőfokszabályozó és a kifolyócső, ezek mozgatásával működtethető a csaptelep.

Bizonyára a megvilágítás, a tenyérbe simuló forma, az áttetszőség ejthette rabul a Szabó Bonifác (MOME) Rain zuhanyrózsájára szavazókat a közönségszavazásban; és lett 1003 szavazattal a győztes.

Papp Gábor zsűri különdíjas Gémeskútja érdekes kulturális árirat, melyben a csaptelep horizontális irányú mozgatásával a víz hőfokát szabályozhatja (mixelheti) a használója, a függőleges irányú mozgással pedig a vízkifolyást.

forrás:sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

AXOR Starck: a látnoki, időtálló design

AXOR Starck: a látnoki, időtálló design

25 éves az AXOR Starck kollekció, amely örökre megváltoztatta a fürdőszoba-designt.

Útmutatás, közösség, emberközpontúság - az Apor Vilmos Katolikus Főiskola új arculata

Útmutatás, közösség, emberközpontúság - az Apor Vilmos Katolikus Főiskola új arculata

Megújult az Apor Vilmos Katolikus Főiskola arculata.

Octogon Deco 2021/4

- 2021/4

Megjelent a DECO őszi lapszáma, amiben hazatérve a nyaralás után megnézzük, milyen újdonságok vannak a bejárati ajtók és garázskapuk terén, bemutatunk egy felismerhetetlenségig átalakított, a tárgyak bűvöletében megalkotott budai „üvegpalotát”, egy különleges térélményeket nyújtó családi házat, és egy szentendrei újépítésű társasház penthouse lakását. Fókusz interjúnkban Mauricio Flores chilei származású belsőépítésszel beszélgettünk.

Hirdetés