Hasznos lehet sátorozás során, de akár egyéb elektromos autóknak is vészmegoldást kínálhat.

Töltőállomás lehet a napelemes autóból - írta meg az alternatívenergia.hu, ugyanis a napelemes versenyautók világában jól ismert holland Solar Team Eindhoven (STE) nemrégiben bemutatott egy új autót, amely már nemcsak maga számára termeli meg az energiát, de egyfajta akkumulátorként működve más eszközök töltésére is képes lesz. 

A Solar Team Eindhoven mögött az Eindhoveni Műszaki Egyetem hallgatói és oktatói állnak. Évek óta dolgoznak az alapjárgányon, többször frissítették a modellt, a mostani töltőfunkciós kialakításához a 2019-ben bemutatott Stella Era típust fejlesztették tovább. A Stella Era először a tavalyi Bridgestone-i World Solar Challenge-en bizonyított, az elmúlt évben azonban a csapat még komolyabb eredményeket ért el a fejlesztés terén. A napelemes autók számára szervezett megmérettetésen a csapatoknak 3 ezer kilométert kell megtenniük járművekkel, a versenyen az STE zsinórban négyszer végzett az első helyen.

Igyekeztek úgy megalkotni az autót, hogy az ne csak versenyhelyzetben, hanem a mindennapokban is jól hasznosítható legyen.

Ennek lett az eredménye az új koncepció, az autó bemutatóján nem véletlenül jelent meg sátorral, kempingszékekkel és kávégéppel a fejlesztőgárda: demonstrálni szerették volna, hogy az autó immáron a hétköznapokban is megállja a helyét. A 230 V-os konnektornak köszönhetően a Stella Era számos eszközt, akár egy elektromos grillt is képes ellátni árammal, de vészmegoldást kínálhat az elektromos autóknak is, ha nincs a közelben töltőállomás.

Ahhoz. hogy a jármű más elektromos autókat is tölthessen, elegendő energiára van szüksége, amit nagyban segít az automatizált rendszer. A Stella Era képes felmérni, hogy mely parkolóhelyen érheti a legtöbb napfény, a mesterséges intelligenciája, radarjai és szenzorjai segítségével pedig magától a megfelelő helyre navigálhat. A rendszert egyelőre csak az egyetem parkolójában tesztelték, ezért még további finomításokat igényelhet.

Hasonlóan érdekes kísérletet végeznek Londonban is, ahol az észak-londoni Northumberland Park buszgarázsban az elkövetkezendő években azt fogják tesztelni, hogy vissza lehet-e tölteni a garázsban parkoló elektromos buszokból az áramot az áramhálózatba úgy, hogy mindezzel a háztartásokat el tudják látni.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A MINI legújabb modellje „sokkal inkább egy nappali, mint egy autó”

A MINI legújabb modellje „sokkal inkább egy nappali, mint egy autó”

A Vision Urbanaut-ban a műszerfal kanapévá, a szélvédő terasszá alakítható át.

A zöldinfrastruktúra mentheti meg az európai gazdaságot

A zöldinfrastruktúra mentheti meg az európai gazdaságot

Tízmillió új állást hozhatnak létre az EU-ban tervezett zöld projektek a következő években.

Az autógyártásból maradt selejt divatcikként menő is lehet

Az autógyártásból maradt selejt divatcikként menő is lehet

Mi a közös az autó- és a divatiparban? A Hyundai Re:Style projektje talált ilyen pontokat.

Hirdetés