A GPS alapú Balaton és környéke térkép a kíváncsiskodókat egyetlen kattintással elnavigálja a kívánt szabadidős szolgáltatóhoz.

Az idei, 2020-as év több szempontból is mérföldkő, nem csak Magyarország számára, de világszerte. A kialakult, globális egészségügyi helyzet rengeteg szektor életét nehezíti meg, így a turizmus is több szempontból érintett: ugyanúgy sújtja a nyaralni kívánókat, mint a szolgáltatókat. Ebben a nehéz időszakban nyújthat segítséget a Move in Balaton, avagy a MiBo, az ország első, Balaton környékére fókuszáló szabadidős-térképe.

A „magyar tenger” és környéke 2020-ban olyan nehézségekkel szembesül, amivel talán még soha nem kellett megküzdenie. A COVID-19 által okozott világjárvány hazánkba is eljutott, rengeteg változással nehezítve országunk lakosságának hétköznapjait. A Move in Balaton-t létrehozó startup cég alapötlete - bár még jóval a karantén bevezetése előtt megszületett - nem változott:

az utazók, a kikapcsolódni kívánók a lehető legkönnyebben találhassák meg a számukra legmegfelelőbb szolgáltatót, aki sportolási lehetőséget, eszközbérlést, oktatást, szabadidős tevékenységet kínál.


A tervezők a MiBo weboldalát úgy alakították ki, hogy bárhol, bármikor, bármilyen eszközről meg lehessen tekinteni, és a külföldi vendégeknek is kedvezve a magyar mellett angol nyelven is elérhetőek legyenek a tartalmak. Az oldal centruma egy interaktív, GPS alapú Balaton és környéke térkép, amiből a kíváncsiskodókat egyetlen kattintással elnavigálja a rendszer a kívánt szolgáltatóhoz. A webfelületbe ágyazott infografikai elemek segítségével az érdeklődők könnyedén rászűrhetnek a településekre, továbbá a tevékenységekre bontott szolgáltatások listájára.

Az ötletgazdák célja, hogy egy weblapon lehessen megtalálni a Balaton környékén található összes kerékpár-, vízibicikli-, szörf-, SUP-kölcsönzők, lovastanyák, sétarepülők és vízitaxik, vitorlások, kalandparkok, golfpályák, valamint megannyi más tevékenység szolgáltatóit.

A tulajdonosok hosszú távú tervei között szerepel egy, a weboldalhoz tartozó applikáció elkészítése, valamint a helyi egységekkel összefogva, nagyszabású sportesemények megszervezése, melyeknek a központi témája a mozgás és a Balaton.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Balatoni nyár
  • 2020-06-16 09:00
  • Deco

Balatoni nyár

Varázslatos nyaraló Fűzfőn 

Itt van Budapest átfogó bringatérképe, amelyen a Budapest100 egyes épületeit is feltüntették

Itt van Budapest átfogó bringatérképe, amelyen a Budapest100 egyes épületeit is feltüntették

Az útvonalak nagy része átlagos városi biciklivel is bejárható.

Családi fészek a Balaton felett

Családi fészek a Balaton felett

Nyaraló Balatonalmádiban.

Hirdetés