Mesterséges napfényt biztosító készülék, interaktív robottárs és egészségi adatokra épülő szolgáltatás a Samsung újdonságai között.

A Samsung a C-Lab Inside programhoz tartozó öt innovatív projektet, valamint a C-Lab Outside programban részt vevő négy startup megoldását mutatja be a CES 2020 kiállításon. A C-Lab projektjei az Eureka Parkban, a Sands Expo területén mutatkoznak be más izgalmas startupokkal együtt a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai rendezvényén, január 7. és 11. között.

De mi is az a C-Lab Inside?

A C-Lab Inside egy 2012-ben indult belső inkubációs program, amely a Samsung alkalmazottainak innovatív ötleteit támogatja, és segíti azok megvalósítását. A C-Lab inkubáltjai már ötödik éve vesznek részt a CES-en.

A legújabb C-Lab Inside projektek, amelyeket elsőként a Las Vegas-i rendezvényen mutatnak be, a mindennapi kényelmet, és az egészséges életmódot helyezik előtérbe.

Becon: segít a hajhullás megelőzésében

Az idei projektek között van a SelfieType, egy virtuális billentyűzet, amely az okostelefonok előlapi kameráját használja, a Hyler okos szövegkiemelő, amely digitalizálja a nyomtatott szöveget, a Becon, egy otthoni szépségápolási eszköz, amely a hajhullás megelőzésében segít, a SunnySide, egy ablak formájú, mesterséges napfényt biztosító készülék, valamint az Ultra V ultraviola alapú szenzor és az ehhez tartozó szolgáltatás. A program indulása óta 40 Samsung C-Lab projektből indult önálló vállalkozás. Ezek közül most nyolc startup mutatja be legújabb innovatív megoldásait és termékeit a CES 2020 standjainál, ahol szélesebb közönség is megismerheti az eredményeiket. A sikeres startupok között található a Linkflow, a Welt, a Linkface, a Lululab, a Mopic, a Monit, az AnaloguePlus és a Luple.

Startupok a C-Lab Outside programból

A CES-en első alkalommal jelennek meg a C-Lab Inside projektek mellett a C-Lab Outisde programban részt vevő startupok is. A 2018-ban létrehozott C-Lab Outside akcelerátor program célja a dél-koreai startup ökoszisztéma élénkítése és a munkahelyteremtés a technológiai iparágakban. A C-Lab Inside sikerein alapuló program kiterjeszti a támogatást a Samsung hálózatán kívülről érkező ötletekre és fejlesztőkre is. Az új programba bekerülő startupok anyagi támogatást és üzleti segítséget kapnak, emellett lehetőségük nyílik a Samsunggal együtt megjelenni a CES-hez hasonló kiállításokon.

Vtouch: okoseszközök gesztus-alapú vezérlése kameratechnológiával

A 2020-as eseményen négy startup innovációit mutatja be a C-Lab Outside. A Circulus egy interaktív robottárs, a FITT egy egészségi adatokra épülő szolgáltatás, a Vtouch kameratechnológiájával okoseszközök gesztus-alapú vezérlését teszi lehetővé, a Smoothy pedig egy több-résztvevős videohívásokra képes alkalmazás.

Forrás: Sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elegáns, egyedi és értékes | ComTür (X)

Elegáns, egyedi és értékes | ComTür (X)

Craftsmen's of the Year díjra jelölt designmárkával bővült a Porte Clés Hungary kínálata.

 

Teret adunk a szabadságnak – Fedezd fel a Liberty épületét Magyarósi Csabával!

Teret adunk a szabadságnak – Fedezd fel a Liberty épületét Magyarósi Csabával!

Négyrészes videósorozatban mutatja be a WING az épülő Liberty-t – nézd meg az első részt az OCTOGON online-on!

Hirdetés