Retró és kortárs, kézműves sörök és helyi borok – ez mind a Káli Cool, és még sokkal több is.

Ma nyitott meg a Káli Cool Közért a Veszprém megyei Káptalantótin, a Petőfi Sándor u. 85-87. alatt. Talán kissé szokatlan rögtön a címmel kezdeni, de ezúttal helyénvaló: a legjobb ugyanis felkerekedni, és a saját szemünkkel megnézni a helyet, elvégre annyi minden van ott, hogy felsorolni is nehéz.

„Nem szokványos vendéglátóhelyről van szó. Kézműves sörök, a Sabar pincészet borai és persze, kávé is akad, de elsősorban nem ez az, ami vonzóvá teszi a helyet” – írta hangulatos riportjában nemrég a HYPEANDHYPER. Mi teszi hát vonzóvá? Minden együtt: a belőle áradó mediterrán nyugalom, és a töményen, mégis ízlésesen megjelenő kortárs műalkotás, designbútor, a legkülönbözőbb helyekről származó ritkaságok.

„A Németvölgyi úti neobarokk társasház korlátja, amely mellett Psota Irén cigarettázott (...) az udvaron egy egykori csehszlovák vagon, amiből csak három van az országban (...) a pult fölötti gigantikus Csemege felirat, amit az egykori Felvonulási-téri Sztálin-szobrot is alkotó Mikus Sándor tervezte” 

– írja a designmagazin. És még ez sem minden: kulináris élvezetek (helyi borok, termelői szörpök, kézműves sörök) és szállás is van. Ez így kissé zavarba ejtő lehet, de gyorsan fedjük fel, kik fogják össze ezt az összművészeti kavalkádot: Faur Zsófi és társa, Szilágyi Pál.

A galériás pár úgy alakította ki az antik és kortárs művészeti alkotásokkal, vintage lakberendezési tárgyakkal és magyar tervezői ruhadarabokkal dúsított helyet, hogy az mégis egységes és nyugalmat árasztó legyen.

És éppen ez a lényeg: Faur Zsófi szerint ma már a (potenciális) vásárlók ma már egy steril fehér helyiség helyett jobb szeretik a lakásukat megidéző személyes térben megnézni a műalkotásokat.

Ugyanakkor ne csak kortárs képzőművészeti alkotásokra gondoljunk: a Molnár Viktorral való jó kapcsolat révén bekerültek az AMIKOR galéria vintage és retró bútorai, festményei és plakátjai, de kortárs darabok közül is válogathatunk, közelebbről a Cakó Kinga-féle CAKÓ ruhadarabjaiból.

De mi a helyzet az Art PopUp-pal? Nos, a szervezők „a francia hagyományokból inspirálódva” maguk is a napsütötte part mellett töltik a nyarat. Az említett miliőben két hónapos PopUp-ot tart az említett Faur Zsófi GalériaAMIKOR Antik és Design Galéria és Cakó Kinga.

És ha már a Csemege képzettársítás révén kicsempészték Budapestet a Káli medencébe, nekünk is minden okunk megvan áthelyezni a székhelyünket, legalább ideiglenesen.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Télen-nyáron Balaton
  • 2023-02-01 09:00
  • Deco

Télen-nyáron Balaton

Városból vidékre és vissza – egyre többen ingáznak.

Rendhagyó útikönyv készül a Balaton vidékéről

Rendhagyó útikönyv készül a Balaton vidékéről

A különleges sétaútvonalak teljesen új koncepció szerint mutatják be a jól ismert tájat.

BEST OF OCTOGON 2022 | Nádas nyaraló Tihanyban

BEST OF OCTOGON 2022 | Nádas nyaraló Tihanyban

A RAPA Architects tervezésében.

Hirdetés