A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot.

A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot. A Capa Központ az ösztöndíjak és a díj odaítélésével is hangsúlyozni szeretné elkötelezettségét a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett. Az ösztöndíjak és a díj az alkotók további fejlődését és jövőbeni kísérletezésének előmozdítását szolgálja.A Capa-nagydíj 2019 elnyerése pályázathoz kötött, jelölésre nincs mód.

A díjra egyéni alkotók vagy kis létszámú (maximum öt fős) alkotócsoportok jelentkezhetnek. A pályázaton magyar vagy Magyarországon élő külföldi állampolgárok indulhatnak. Alkotócsoportok esetén a pályázók legalább fele kell, hogy megfeleljen ennek a feltételnek. Pályázni már folyamatban lévő munkával és a munka befejezését felvázoló szinopszissal lehet, amely kitér a munka végső formájára, installálásának tervezett módjára is. A pályázati anyag tartalmazhat ugyan korábban már bemutatott elemeket, de csak olyan pályamű díjazható, amely az ösztöndíj során az eredetitől eltérő koncepció szerint egy új művet hoz létre. A pályázatra olyan pályaműveket és szinopszisokat várunk, amelyek társadalmilag elkötelezett alkotói módokról tesznek tanúbizonyságot.



Fontosabb időpontok: 2018. augusztus 1., szerda 08:00
A Capa-nagydíj 2019 pályázatok feltöltésének kezdete 2018. szeptember 19., szerda 12:00
A Capa-nagydíj 2019 pályázatok leadási határideje 2018. október 17., szerda
A Capa-nagydíj 2018 három ösztöndíjasának nyilvános előadása 2018. október 18., csütörtök 18:00
A Capa-nagydíj 2019 első eredményhirdetése, a shortlist és benne a három ösztöndíjas megnevezése, valamint a Capa-nagydíj 2018 átadása (Robert Capa születésének 105. évfordulója alkalmából) 2019. október 21., hétfő
A Capa-nagydíj 2019 átadása (Robert Capa születésének 106. évfordulója alkalmából)

forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Célegyenesben a Brick Award ’22 zsűrizése

Célegyenesben a Brick Award ’22 zsűrizése

Rekordszámú nevezésből választják ki az 50 épületet, amelyek közül majd kikerülnek a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.

 Konceptuális ékszerek és kortárs képzőművészet az ÚjMűhely Galériában

Konceptuális ékszerek és kortárs képzőművészet az ÚjMűhely Galériában

Augusztus 4-én Cellux – Problem solved címmel nyílt kiállítás Szentendrén.

Megjelent a Pro Architectura díj 2021. évi hirdetménye

Megjelent a Pro Architectura díj 2021. évi hirdetménye

Az elismerésre épített környezetünk minőségi alakítása és megőrzése érdekében kifejtett tevékenységgel és nívós alkotással lehet pályázni.

Hirdetés