Szeretik a betont

A köztéri betonbútorok tervezésével és gyártásával foglalkozó VPI a Betonsimogató rendezvényen bemutatta új kiadványát is, amely jól megmutatja, miért szerethető a beton.

Május végén a VPI Beton gyárcsarnokában megrendezett Betonsimogató rendezvényen Balogh Péter István tájépitész, egyetemi docens mutatta be a VPI új, korszakindítónak szánt kiadványát, a VPI BOOK-ot.
 

Fotó: Lakos Máté

A VPI Betonsimogatóján megjelent nagyjából 110 fős szakmai közönségnek Balogh Péter István dicsérte a VPI mindig kísérletező, új utakat kereső beállítottságát, amelynek összefoglalója és egyben továbbvitele a VPI BOOK. Az angol nyelvű kiadvány, amely bemutatja a VPI eddigi tevékenységét, alapvetés a jövőre nézve is, és képanyaga illetve szövege különleges betekintést enged a betonbútorok, a betontárgyak készítésének és felhasználásának világába.

A VPI Beton budapesti gyárcsarnokában a könyv bemutatója előtt a VPI vezetője, Varga Péter István építész köszöntötte a jelenlévőket, rövid beszédében kitért arra, hogy az évről-évre megrendezett Betonsimogató tulajdonképpen a beton és a VPI ünnepe, aminek különleges apropója az idén bemutatott VPI BOOK. Említést tett a frissen A Design Award arany minősítést nyert KAVICS betonpadról is. A rendezvényen Nagy-Mihály Márk, a VPI tervezője is beszélt a VPI betonbútorainak fejlesztéséről, és rengeteg háttérinfót osztott meg a termékek kitalálásával, tervezésével, létrehozásával kapcsolatban.

Fotó: Lakos MátéFotó: Lakos Máté

A tavalyi Betonsimogatóhoz hasonlóan a betonöntő workshopon a vendégek is kipróbálhatták a betonozást. Az előzetes szavazás alapján a tárgyakhoz a VPI munkatársai ezúttal fehér betont kevertek, így a rendezvény végére mindenfelé különleges fehér betontárgyak jelentek meg a gyárcsarnokban.

A VPI fő profilja a köztéri betonbútorok tervezése és gyártása. Termékeik fejlesztésében és kivitelezésében is a közterek innovatív megközelítésére törekszenek folyamatos kísérletezéssel és új utak keresésével. Kizárólag saját fejlesztésű, nagyszilárdságú betonkeverékekkel dolgoznak. Ezek az új generációs anyagok karcsú és összetett formák, nagy teherbírású szerkezetek, valamint szokatlanul finom felületek létrehozását teszik lehetővé.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kagylóhéjból készített betont egy londoni design stúdió

Kagylóhéjból készített betont egy londoni design stúdió

Vajon a kagylóhéj lesz az új cement?

Eladta az IKEA Breuer Marcell brutalista épületét

Eladta az IKEA Breuer Marcell brutalista épületét

Az építészként végzett új tulajdonos nulla energiaigényű szállodát varázsolna belőle. 

A fa lesz az új beton?

A fa lesz az új beton?

Egyre több emeletes házat építenek beton helyett fából, csökkentve ezzel az építőipar katasztrofális mértékű szén-dioxid kibocsátását.

Hirdetés