Mozgalmat indított a Modern és Kortárs Művészeti Központ.

A MODEM útnak indította a Varrjunk maszkot – összefogással nevű mozgalmat, felkarolva Marczin Roland munkáját.

„Egyre többen jelzik, hogy szívesen részt vennének a varrjunk maszkot kezdeményezésben, és egyre többen el is kezdték már házilag, külön-külön, kisebb mennyiségben Debrecenben és a környéken – írja a MODEM hírlevele. – A hatékonyság növelése érdekében szeretnénk ezt most egybefogni, a kezdeményezés mögé állni az anyagbeszerzéstől a támogatások keresésén át a kiszállításig. Ha minden fázis (támogatások gyűjtése, anyagbeszerzés, szabás, varrás, mosás, rendelések felvétele, irányított kiszállítás) egy kézben van, talán az egészségügyi intézmények és más ellátóhelyek is könnyebben eligazodnak a segítők egyre nagyobb táborán belül, mi pedig hatékonyabban haladhatunk, és egyszerre nagyobb mennyiséget is el tudunk juttatni az adott helyekre. Kapcsolataink révén hasonló intézményeket is meg tudunk szólítani, a Csokonai Színház és a Deutsches Kulturforum már vállalta az aktív részvételt, segítséget.”

A MODEM tehát örömmel venné, hogy aki segít, ezen a rendszeren keresztül tenné meg. A maszkotvarrunk@gmail.com címen azt is jelezheted, hogy a folyamat melyik fázisban tudnál segíteni: anyagbeszerzés – pénzbeli támogatás – szabás – varrás – mosás, vasalás – szállítás. A mailben azt is pontosan le kell írni, mikor mit tudsz felajánlani, mivel minden folyamatot pontosan rögzítenek, összefognak, és intézik a szállítást is.

Részletesen itt tájékozódhatsz a mozgalomról.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Varrjunk maszkot a MODEM-mel

Varrjunk maszkot a MODEM-mel

Mozgalmat indított a Modern és Kortárs Művészeti Központ.

A változó az új állandó

A változó az új állandó

Kulturális intézmények márkaépítési trendjei a markáns ikonoktól az ernyőmárkákig.

Műtárgy-kalauz stopposoknak IX.

Műtárgy-kalauz stopposoknak IX.

Sipos Balázs Forró fürdő című műtárgya.

Hirdetés