Az avantgárd konstruktivizmus és a szocialista modernizmus elemei jól megférnek a modern funkciókkal.

Nem kis feladatott kapott a FABER GROUP azzal, hogy megbízták Oroszország legnagyobb, konstruktivista stílusban épült pályaudvarának rekonstrukciójával. Az épületet 1933-ban adták át, az ivanovói pályaudvar így nemcsak építészeti nevezetesség, de mára a város szimbóluma is lett. 1950-ben és 1980-ban átesett már némi felújításon, az építésziroda pedig most azt a feladatot kapta, hogy tárja fel és őrizze meg az eredeti építészeti értékeket úgy, hogy a felújított pályaudvar közben a modern állomásoktól elvárható infrastrukturális elemekkel is bővül. 

Az építésziroda egy hibrid, egymással ideológiailag ellentétes építészeti irányzatokkal teletűzdelt épületet hozott létre: 

az avantgárd konstruktivizmus és a szocialista modernizmus elemei élnek tovább egymás mellett,

ennek szellemében az épület eredeti, kék és vörös színeit is meghagyták, és olyan kiegészítésekkel bővítették, amelyek jól illenek az alapjegyekhez. Maradtak a nagy ablakok és a többszínű Mettlach csempeborítást gondosan helyreállították.

A 3600 négyzetméteres épület belsejébe bekerült minden olyan eszköz, amely az utasok kényelmét biztosítja, különös tekintettel a mozgásukban korlátozottakra. Jegyablakok, utasváró, kávézók, csomagmegőrző létesítmények és egy turisztikai információs stand is helyett kaptak az épületben, amely a helyreállítás után alkalmassá vált kiállítások befogadására, de akár filmvetítésre, színházi előadások megtartására is.

Ennek köszönhetően az állomás már nemcsak a város közlekedés meghatározó helyszíne, de egyfajta kulturális és rendezvényközponttá is vált.

Forrás: designboom




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kapott egy esélyt a zsámbéki romtemplom

Kapott egy esélyt a zsámbéki romtemplom

Elkezdődhet a rom helyreállításának megtervezése.

250 éves lakóépületet újítanak fel

250 éves lakóépületet újítanak fel

Gyula legrégibb lakóépületét, az 1775 körül épült Máriás-házat.

A felújított ivanovói pályaudvar lett Oroszország egyik legmenőbb közösségi tere

A felújított ivanovói pályaudvar lett Oroszország egyik legmenőbb közösségi tere

Az avantgárd konstruktivizmus és a szocialista modernizmus elemei jól megférnek a modern funkciókkal.

Hirdetés