Országszerte az idei éveben 18 gyermekintézménynek és 1 műemléknek jut támogatás az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogása jóvoltából

Legyen szó csak néhány vizesblokk felújításáról, tetőszerkezet cseréjéről, esetleg az óvoda körüli járda térkövezéséről vagy éppen az épülethőszigeteléséről a Várépítőn főleg olyan intézményeknek van esélye, akik gyakran máshonnan nem kaphatnak támogatást. A 21 felajánló építőanyag gyártó cég, valamint kivitelezést nyújtó szövetség és építőipari médiacsatorna által felajánlott nettó 13,6 millió forint értékű építőanyagára, valamint közel kétmillió forintnyi készpénzére idén 29 gyermekintézmény és 1 műemlék pályázott. A nyerteseket 2021. június 17-én hirdették ki  a pályázat Facebook-oldalán élőben követve. 

 

A Build-Communication 2010 óta Várépítő pályázat néven üzemelteti az építőipari cégek legrégebbi, és a legtöbb forrást az igénylőkhöz eljuttató összefogását. A pályázat két évtizede – 2010 előtt más néven – gyűjti az építőipari cégek felajánlásait és juttatja el olyan gyermekintézmények és műemlékek számára, melyek elkötelezettek az építkezés, felújítás megvalósítása iránt, ám szűkös forrásaik nem tennék lehetővé a teljes körű, korszerű és igényes munkát. A Várépítő pályázaton az elmúlt 10 évben a pályázók száma meghaladta a hétszázat, és a több mint nettó 127 millió forint értékű építőanyagból 178 nyertes intézmény kaphatott támogatást. Idén különösen nagy népszerűségnek örvendett a térkő, illetve a tetőfelújításhoz szükséges alapanyagok, de sokan jelentkeztek hőszigetelésre, valamint a belső felújításhoz szükséges anyagokra is. 

A felajánlásokat szinte az első évtől változatlan felállásban működő, neves közéleti személyiségekből álló zsűri ítéli oda olyan intézményeknek, amelyek valamennyi önerő felmutatásával képesek saját körülményeik javítása érdekében beruházásba fogni.
2021-ben az előző évekhez képest emelkedő mértékű nettó 13,6 millió forintnyi építőanyag-felajánlás, közel kétmillió Ft készpénz, és – az ÉMSZ és a TEGY tagjainak köszönhetően– több helyen a tető felújítások .egyes szakaszaihoz szakmunkát végző mesterek is érkeznek.

Az idei felajánlások teljes listája itt érhető el.


A független zsűri által leadott szavazatok alapján a gyermekintézményi nyertesek listája 2021-ben a következő:
Emberfia Egri Waldorf Alapítvány (Heves Megye), aki tetőfelújításhoz nyert tetőcserepet és tetőablakokat összesen 2 000 000 Ft értékben
Pécsi Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola (Baranya megye), aki a tetőbevilágítókat nyert 1 699 576 Ft értékben
Mezőgyáni Református Missziói Egyházközség (Békés megye), aki a tankonyha, alkotóműhely és ifjúsági szállás céljára szolgáló multfifunkciós közösségi tér felújításához nyert cement, burkolatragasztó, ereszcsatorna és tetőcserép építőanyagokat, illetve készpénz felajánlást összesen 1 355 300 Ft értékben
Mezőkövesdi Forrás Oktatási Központ (Borsod megye), aki egy új iskola épületeinek hőszigeteléséhez, lábazat/aljzat előkészítéséhez nyert építőanyagokat összesen 1 128 928 Ft értékben.
Budapesti Bóbita Varázspalota Magánóvoda, aki a lapostető szigeteléséhez, illetve a homlokzat és a beltéri falfelületek javításához nyert összesen 1 068 000 Ft értékű építőanyagot és készpénz felajánlást.
Kurdi Napsugár Óvoda és Konyha (Tolna megye), aki az Óvodai konyha és étkezde épületének tetőcseréjéhez nyert tetőcserepet 900 000 Ft értékben.
Vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola (Békés megye), aki ereszcsatornákat és tetőablakokat nyert összesen 800 000 Ft értékben.
Monostorapáti Mesevirág Óvoda és Bölcsőde (Veszprém megye), aki az óvodához tartozó tálalókonyha és étkeztető teljes felújításához, bővítéséhez nyert építőanyagokat és készpénzt összesen 1 131 674 Ft értékben.
Komáromi Csudijó Egyesület, aki az udvar (kültéri közösségi tér) és járda javításához nyert térkövet 614 451 Ft értékben
Burattino Szociális és Kulturális Egyesület, Jásdi Erdei iskola, aki a nyáritábor épületének tetőfelújításához nyert építőanyagot és készpénzt összesen 600 000 Ft értékben
Szentlőrinckátai Gesztenyefa Óvoda és Konyha (Pest megye), aki az óvodához tartozó tárolóhelység lapostetőjének javításához nyert vízszigetelő anyagokat és készpénzt összesen 550 000 Ft értékben
Zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, aki a tantermek parkett felületének felújításához nyert burkolatragasztó anyagokat 479 499 Ft értékben
Egyházasgergei Napraforgó Óvoda (Nógrád megye), aki járdaépítéshez nyert térkövet közel 377 058 Ft értékben
Péceli Napsugár Bölcsőde (Pest megye), aki a bölcsödében található mosókonyhai és lépcsőházi beázások javításához nyert vízszigetelő anyagokat és készpénzt összesen 350 000 Ft értékben 
Székesfehérvári Fehér Vár Waldorf Óvoda és Iskola, aki új tantermek kialakításához nyert burkolatragasztó anyagokat 307 350 Ft értékben
Teskándi Csukás István Óvoda, Bölcsőde és Tanuszoda (Zala megye), aki a szabadtéri hidegburkolati felületek (terasz) javításához nyert építőanyagokat és készpénzt összesen közel 294 959 Ft értékben
Egri Tankerületi Központ – Mezőszemerei tagiskolája (Heves megye), aki a vizesblokkok felújításához nyert 301 367 Ft értékű építőanyagot és készpénzt
Székesfehérvári Szakképzési Centrum - Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola, aki járdaépítéshez nyert építőanyagot 168 000 Ft értékben

Műemléki nyertes:
Bakonysárkányi Római Katolikus Plébánia (Komárom megye), aki a templom külső felújításához nyert burkolati anyagok 1 000 000 Ft értékben

Jövőkuckó és önkéntes munka
A 450 000 Ft-os Jövőkuckó támogatást, amelyet az ibuild.info építési projekt- és cégadatbázis, a ProIDEA építési termékadatbázis és hírszolgáltatás és Máté Klára magánszemély, szakújságíró finanszíroznak a Monostorapáti Mesevirág Óvoda és Bölcsöde kapja, ezen felül pedig az Egri Tankerületi Központ mezőszemerei tagiskolája további 110 000 Ft kivitelezésre fordítható készpénzt kap a felajánlóktól. A már megszokott módon az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) és a Tető Építők Egyesülete (TEGY) is vállalja több tetőszerkezet/tetőablak/ereszcsatorna cseréjét önkéntes munkával. A TEGY már ki is választotta idei támogatottját: a Burattino Szociális és Kulturális Egyesület jádsi nyári táborának egyik épülete tetőfelújításán fognak dolgozni. 


A Várépítő Pályázat bíráló bizottságának elnöke Vadász György, Kossuth-, Ybl- és Steindl-díjas építész, aki az idén – a járványhelyzetre való tekintettel – online-platformon lebonyolított zsűrizés miatt nem tudott részt venni a döntéshozatalban. A zsűri tagjai: Beleznay Éva okleves várostervező és építészmérnök, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) vezető fenntarthatósági tanácsadója; Nagy-Kálózy Eszter, Jászai Mari-díjas és Amfiteátrum-díjas színművész; Ráday Mihály, a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) elnöke, Kossuth-díjas alkotó; valamint Tóth Balázs építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szakértője.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fényjáték a lépcsőztes terekkel
  • 2020-06-17 09:00
  • Deco

Fényjáték a lépcsőztes terekkel

Felújított lakás a Batthyány utcában

Balatoni nyár
  • 2020-06-16 09:00
  • Deco

Balatoni nyár

Varázslatos nyaraló Fűzfőn 

Barokk templom felújításához keresnek önkéntes szakembereket

Barokk templom felújításához keresnek önkéntes szakembereket

Szomorú állapotba került Vizsoly görögkatolikus temploma.

Hirdetés