A téglafalú Nithurst farm belső terei megelevenítik az orosz Sztalker című filmet.

Egy ház, amely kívülről úgy néz ki, mint egy román kori templom, a belsejében viszont mindent visz a beton - a brit építész, Adam Richards saját házát fontos filmekből vett motívumokkal alakította ki az angliai Petworth város közelében.

Fotók: Brotherton Lock

Az építész célja volt a római stílus újjáélesztése egy olyan házban, amelyet erőteljes, a kommunista érára hajazó betonszerkezet jellemez és nem nélkülözi a kortárs elemeket sem. A ház terveihez az inspirációt Andrej Tarkovszkij Sztalker című, posztapokaliptikus filmje szolgáltatta, amely három ember expedícióját követi a Zónán keresztül, hogy végső célként megtalálják a Szobát. A Szoba egy olyan mitikus hely, amelyről úgy tartották, hogy ott az ember legmélyebb álmai is valóra válnak.

"A 4,5 méteres belmagasságú házam kialakításánál a Zóna karakterét vettem figyelembe, amely olyan szinte, mint egy vallásos tér, egy templom, a nagy, betontömbökből épült hallból az étkezőn keresztül jutunk el a nagyon világos nappaliig. A téren történő áthaladás a "fényig" egyfajta utazás is egy spirituális helyre, nálam a nappali az a helyszín, ahol minden kívánság teljesül."

Fotók: Brotherton Lock

Van még más filmes motívum is a házban, a felső szintre felvezető lépcsőt az 1946-os, Diadalmas szerelem (A Matter of Life and Death) című filmből vette, amely egy pilótáról szól, aki egy baleset után esély kap egy második életre. Személyes vonatkozása van ennek a választásnak: Richards édesapja pilóta volt, aki meghalt akkor, amikor az építész csecsemő volt. 

A házban uralkodó betonra azért esett a választása, mert olyan szerkezetet akart kialakítani, amely legalább 500 évig eltart. Környezetvédelmi okokból nemcsak cementből, hanem 50%-ban újrahasznosított anyagból öntötte ki a betont, amelyet a ház belsejében fehér fenyő hajópadlóval, sárgaréz szerelvényekkel, színes bútorokkal, kárpittal és kerámiával lágyított.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A történelem és a kortárs találkozása Portóban
  • 2019-09-11 11:00
  • Deco

A történelem és a kortárs találkozása Portóban

Egy kiadós portói séta után elmerenghetsz azon, milyen titkokat rejtenek a középkori falak. 

A természet és a megújult ember a fő irányvonal Casa Luziában

A természet és a megújult ember a fő irányvonal Casa Luziában

A mexikói építésziroda egészen Nietzscheig nyúlt vissza.

Ipari negyed ipari épülete is lehet nagyon vonzó

Ipari negyed ipari épülete is lehet nagyon vonzó

Különleges geometriájú épületet kapott egy müncheni textilgyártó vállalat.

Hirdetés