Az infrastruktúra fejlődését biztosan előmozdítják, de a városképet is formálhatják a villanyautók.

Az elektromos autózás a jövő, ami már jelen van – jelentette ki Szilasi-Horváth Csaba, a Porsche Hungaria értékesítési vezetője a PropTech Hungary konferencián. Az előadás kezdetén az e-autózás jelenét foglalta össze, mondván, még „csak pár éve van jelen, de már nő a hatótáv, az autó állandóan fent van az interneten, információkat oszt meg, szkenneli a környezetet, és ezt a szkennelt képet képes világszerte megosztani a gyárközpontokkal”.

A Synthesis DNA napelemes töltőállomásának terve

Folyamatosan javulnak a feltételek is, kiépülőben az e-töltők hálózata, de még mindig gyenge az infrastruktúra, hosszú a töltési idő, viszont rövid, mintegy 150-400 kilométeres a hatótáv.

Ez tehát a jelen, de nézzük meg a tendenciákat! Magyarországon 2015-ben 92 autó kapott zöld rendszámot, tavaly már 5017, összesen pedig mintegy tízezer van forgalomban.

„15 százalékos penetráció körül lesz egy robbanás szerű ugrás – közölte Szilasi-Horváth –, addig elsősorban az innovátorok, early adopterek vásárolnak e-autót. Ám a zöld rendszámos autók száma idehaza évente duplázódik.”

Jelenleg a töltőhelyek befolyásolják az útvonalat, de a közeljövőben fellépő igény szerint parkolóhely és szabad töltő is kell, a tárgyalás után pedig nem megy tovább a tulajdonos, hanem a következő partnerét is ugyanazon a helyszínen szeretné fogadni, vagyis „szükség lesz jól felszerelt tárgyalóhelyekre, akár cateringgel, ez az igény tehát új központokat hozhat létre”.

Miután az autók kommunikálhatnak egymással, a gyártóval, lehetővé válhat akár a távoli javítás is, amivel megváltozhat a szervizelések menedzselése.

A COBE környezetbarát gyorstöltő állomása

Nagy kérdés a töltőhálózat kiépítése: ideálisan a munkahelyen, a bevásárlóközpontokban, út közben és otthon is tölthetjük majd a e-autókat, amelyek terjedésének további lökést adhat, hogy az állam várhatóan flottaként is támogatja majd a használatukat.

Az ingatlanbefektetőknek fontos lesz, hogy a bérlőnek milyenek a parkolási és töltési lehetőségei. Skandináviában a munkahelyi cafeteria-rendszer részét képezi a töltés is – kizárólag olyan beruházások lesznek versenyképesek, amelyekben hasonló szolgáltatások elérhetőek.

Építészeti kihívás lehet a 350 kW-os töltőállomások tervezése: ezeket a kábeleket hűteni is kell majd, és az energiamenedzsment sem mindegy, vagyis fontos, hogy ezt az áromot a hálózatról vagy megújuló forrásból kapja-e az e-autó.

Szilasi-Horváth végül elmondta, hogy 2020-ban szinte minden konszern rengeteg új elektromos modellel rukkol majd elő (a Porsche Hungaria e-autó kínálata a jelenlegi három helyett tíz lesz), elkezdenek csökkenni az árak is, tehát az e-autózás terjedése csak gyorsulni fog. És mivel ezeket az autókat összekötjük az okosvárosokkal és az okosépületekkel, az életünk megkerülhetetlen szereplői lesznek.

Fotók: Synthesis DNA, COBE.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újjászületik a Duna-part

Újjászületik a Duna-part

Zöldítés és főnyomócső-csere a pesti alsó rakparton.

Átadták a 65 ezer hektáros Pilisi Parkerdő fejlesztéseit

Átadták a 65 ezer hektáros Pilisi Parkerdő fejlesztéseit

32 helyszínen bicikliseket kiszolgáló infrastruktúrát alakítottak ki.

Intermodális csomópont lesz a bicskei vasútállomásból

Intermodális csomópont lesz a bicskei vasútállomásból

Az első ütem várhatóan 2023 októberében készül el.

Hirdetés