Sem üvegtető, sem zöldtető, sem Quasimodo inspirálta penthouse lakás nem lesz a Notre-Dame tetején.

A párizsi katedrálist ért tűzeset után kisebbfajta vita bontakozott ki arról, hogy milyen formában kell helyreállítani a székesegyházat. Emmanuel Macron elnök felvetette, hogy az eredeti állapot pontos rekonstrukciója helyett a leégett tetőszerkezetet kortárs építészeti megoldással pótolnák, Anne Hidalgo párizsi polgármester viszont a történeti állapot helyreállítását támogatta, akárcsak a vitában megszólaló művészettörténész szakértők, de a lakosság többsége is. Most eldőlt, eredeti állapotában állítják vissza a tetőszerkezetet.

A spekulációknak Macron elnök bejelentése vetett véget, amelyben megerősítette, hogy a katedrális huszártornyát pontosan úgy fogják rekonstruálni, ahogy 1860-ban Eugene Viollet-le-Duc tervei alapján hozzáépítették a székesegyházhoz. A döntés összhangban van a francia szenátus tavalyi döntésével, amely szerint

"a katedrális újjáépítésének hűen kell tükröznie az épület utolsó ismert vizuális megjelenését". Az új torony terveire nemzetközi pályázatot fognak kiírni.  

A katasztrófa után számos hajmeresztő ötlet látott napvilágot arról, milyen formában kellene megtörténnie a helyreállításnak. Vincent Callebaut építész egy üvegtető létrehozására tett javaslatot, de volt, aki úszómedencét vagy McDonald’s éttermet toldott volna hozzá a leégett épületrészhez. Volt, aki a fenntarthatóság jegyében veteményest és zöldellő fákat telepített volna a Notre-Dame tetejére, vagy éppen egy Quasimodo inspirálta penthouse lakást. 

A párizsi katedrális 2019. április 15-én gyulladt ki, a vizsgálatok szerint nem történt szándékos gyújtogatás. Macron elnök szeretné, ha a helyreállítás a 2024-es párizsi olimpiára megtörténne, ezzel azonban nem értenek egyet azok az építészmérnökök, akik nyílt levélben kérték Macront a szoros határidő újragondolására. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fél év múlva látogatható az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában

Fél év múlva látogatható az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában

A díszes történelmi szoba az államalapítás ünnepétől látogatható.

Százéves tölgyeket válogatnak a Notre-Dame huszártornyának helyreállításához

Százéves tölgyeket válogatnak a Notre-Dame huszártornyának helyreállításához

Március végéig mintegy 1000 fát vágnak ki az erdészek.

Három évre elbúcsúzhatunk a Pompidou-tól

Három évre elbúcsúzhatunk a Pompidou-tól

Az épületen teljes rekonstrukciót végeznek. Ha részlegesen nyitva tartanák, hét évig tartana a munka, és drágább is lenne.

Hirdetés