Rangos, nemzetközi design díjat nyert a KOLLÁZS - Brasserie & Bar.

Az EHDA (European Hotel Design Awards) a kivételes és újító hotel-építészeti megoldásokat keresi nemzetközi szinten. Azokat az európai építészeket, tervezőket, illetve projekteket jutalmazzák, amelyek egyszerre reprezentálják a magas minőséget, az innovációt és a kreativitást is.

A Market Építő Zrt. kivitelezésében az EDG Design belsőépítész csapat által megálmodott, az 1900-as évek első évtizedeinek hangulatát idéző KOLLÁZS - Brasserie & Bar négy elkülönülő, exkluzív egységből áll. Ezek között helyet kap egy látványgrillező és egy prémium koktélokra specializált bár is, de saját sommelier szekcióval és cukrászdával is várják a vendégeket – mindezt Budapest egyik leggyönyörűbb épületében, a Four Seasons Hotel Gresham Palace-ben. 


 
A KOLLÁZS emléket állít a régi idők Budapestjének: az 1910-es és 20-as évek kávéházi hangulatát idéző étterem igazán patinás környezetben, a Four Seasons Hotelben várja a gasztronómiai élményekre vágyó vendégeket. A Market Építő Zrt. által kivitelezett étterem látványgrillezővel, sommelier szekcióval, cukrászdával, illetve egy bárral is büszkélkedhet, hazai és nemzetközi fogásokat is egyaránt kínáló menüvel várja vendégeit.


 
Az étterem tudatosan állítja szembe az újat a régivel, az egyszerűt pedig a luxussal: a régi korokba visszarepítő belső teret a KOLLÁZS kortárs művészeti programja egészíti ki. Ennek keretében a LUMAS, nemzetközi fotógaléria alkotásait tekinthetik meg a Lánchídra és a Dunára is kiváló panorámát nyújtó étterem vendégei.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tisztán látni | Magyarósi Éva kiállítása

Tisztán látni | Magyarósi Éva kiállítása

A Vinczemill Műhelygalériában

Menj ki bent!

Menj ki bent!

Előszó Herbert Anikó Otthonka című kollázssorozatához az OCTOGON magazin 172-es (2021/8-as) lapszámából.

Jövő tavaszra halasztja a BigSEE a Design Hónapja Fesztivált

Jövő tavaszra halasztja a BigSEE a Design Hónapja Fesztivált

A Design Hónapja Fesztivált  2021 tavaszán rendezi meg a BigSEE

Hirdetés