A pályamű a szabadtériségre, és a parkkal, természettel kialakított kapcsolatra helyezi a hangsúlyt.

A Városmajori Szabadtéri Színpadnak és környezetének megújítására kiírt ötletpályázaton Deichler Tímea, Jakab Dániel és Répás Ferenc pályaműve a szabadtériségre, és a parkkal, természettel kialakított kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. A tervet a Bíráló Bizottság megvétellel díjazta.
 

A park

A parkban alapvetően három meghatározó funkciócsoport van jelen: kultúra, sport és rekreáció, melyek elhelyezkedése, kapcsolataik jelenleg tisztázatlanok. Tervükben továbbra is ezekkel számoltak, de rendezésükre három zónát határoztak meg, melyek a park hosszanti irányában követik egymást. Az első, a templomtól indulva a Szamos utca vonaláig terjedő kulturális terület, ezt követi a rekreáció helye, majd az iskolák és a fogaskerekű végállomásánál lévő sűrűbb beépítés rendezésével a sport által meghatározott zóna zárja a parkot. A kultúra és a sport helyei egy-egy tér köré szerveződnek, a kultúra terén helyet kaphat a piac, könyvvásár, tematikus események, télen korcsolyapálya.

A két központ között párhuzamosan futó útpár hosszirányban végigmegy a parkon, közöttük alakul ki a park legvédettebb zónája melyet szabadtéri sportpályák, játszótér, kutyafuttató, kondipark, sakk asztalok tagolnak. A tervben a két hosszanti úton kívül eső sávot csak fák, bokrok, füves területek borítják, melyek növényzete a peremfelületek felé sűrűsödve, természetes határt képeznek a park számára.

Az épület

A szabadtéri színpad helyének meghatározásánál fontos volt, hogy az épületnek legyen kapcsolata a kulturális térrel, megfelelő legyen a nézőtér tájolása, minél csöndesebb területen helyezkedjen el, és az itt létrejövő zajok ne legyenek zavaróak a közelben lakók számára. A kiírásban felajánlott három helyszín közül a jelenlegi terület a park szívében, az újonnan kialakuló kulturális területhez kapcsolódva ideális távolságra helyezkedik el a környező forgalmas utaktól, az Ignotus utca házainak ölelésében a park ezen része mentesül a Szilágyi Erzsébet fasor forgalmától.


A park felé néz a multifunkciós terem, az étterem és az ideiglenes előcsarnok, de a nézőtér megközelíthető az épülettel párhuzamosan futó két útról közvetlenül is. Igény esetén innen is történhet a nézőtér egy részének feltöltése, az előadás megkezdésekor pedig ezek az oldalsó nyílások lezárhatóak. A közönségforgalmi rész elemelésével az előadásra várakozókat, szünetben pihenőket a fák lombkoronája közé emelik, ezáltal a színház belső terét a nézőtérrel együtt kerítések és falak helyett a természet határolja, belső tere kinyílik a környező fás liget felé, miközben a jegyek ellenőrizhetősége is biztosított marad.
Tető domboldallal folytatódik, lelátót képezve a színháznak. A domboldal a színpad mögött megismétlődik, elrejtve az öltözőket, a kulturális tér számára is lelátót hozva létre. Innen rálátni az ott megrendezett eseményekre, piacra, vagy télen a korcsolyapályára.


A közönségforgalmi, nyitott funkciók dobozokban kapnak helyet, melyek a nézőtér irányából, a domb alatti tömör kiszolgálóegységektől a park felé ritkuló, felszakadozó karaktert mutatnak.

A földszinten az étterem, a jegypénztár és a multifunkciós terem (próbaterem) külön dobozokban, önállóan is tudnak működni, saját beltérrel rendelkeznek, melyek a fedett nyitott teraszra bővülhetnek. Az étterem, a próbaterem és a jegypénztár között mobil falakkal lezárható a színház előcsarnokának területe, ekkor a próbaterem és étterem külön működése továbbra is megoldott, de együttes működésükre is van lehetőség.

Mint negatív dobozok, a tetőben és a domboldalban kivágások is összekötik a felső és alsó szintet. Az így létrejött füves területek, az áttörésekben felnyúló fák a természet és a ház éles határának elmosását segítik. Ezeken az átmeneti tereken keresztül a néző egy útvonalat jár be, amelynek során sosem veszti el kapcsolatát a parkkal, azonban egyre beljebb jut a színházban, mígnem a belső (felső) térre érkezve a park egy új arcát ismerheti meg.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Magyarország versenypozíciója jó az ingatlanbefektetések területén

Magyarország versenypozíciója jó az ingatlanbefektetések területén

Sikerrel mutatkoztak be a magyar ingatlanfejlesztések a világ egyik legjelentősebb ingatlanos eseményén, a MIPIM-en.

Júliusra megújulhat a nyíregyházi Tófürdő

Júliusra megújulhat a nyíregyházi Tófürdő

Elkezdődött a közel százéves, természetes sóstói fürdőhely rekonstrukciója.

Így néz majd ki a felújított Blaha Lujza tér

Így néz majd ki a felújított Blaha Lujza tér

Négymilliárdba kerül, egy évig tart majd a tér átalakítása.

Hirdetés