Eredményt hirdettek az MMA Építőművészeti Tagozatának „Budakalász magja 2018” pályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „Budakalász magja 2018” megnevezéssel tavaly ősszel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú pályázatot. A pályázat keretében tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott szellemmel átitatott gondolatok felmutatását és javaslatokat vártak a budakalászi Kálvária-domb hosszú távú kezelésére, élhető, közösségépítő hasznosítására. A felhívásra 27 pályamű érkezett, melyek közül Bajusz Csaba Ádám, Salacz Ádám és Vadász Balázs terve nyerte el az első díjat.

Bajusz Csaba Ádám és Vadász Balázs - fotó: MMA

A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után egyhangú szavazással hozta meg a végeredményt: a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg, azaz 5 millió forint felosztásáról döntött; egy-egy I., II. és III. díj kiosztása mellett öt elismerést is kihirdettek Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést tartották és a pályaműveket bemutató kiállítás is megnyílt.

A pályázat eredményét Ferencz István építőművész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja, a Bírálóbizottság társelnöke ismertette. I. díjat nyert és bruttó 1.100.000.- Ft díjazásban részesült a 9. sorszámú pályamű, melynek szerzői: Bajusz Csaba Ádám, Salacz Ádám és Vadász Balázs. Ez a pályázat a templom két kiemelt jelentőségű elemének, a szentély és a torony tömegének rekonstrukciójára tesz javaslatot, mely rekonstrukció „légies, könnyed, szimbolikus alkotás” – áll az értékelésben, kiemelve még, hogy „a rom környezetére tett javaslata jó, iránymutató.” A Bírálóbizottság a pályaművet nem a reális megvalósíthatóság, hanem a pályázat elvont poézisa miatt értékelte az első helyre.

II. díjat érdemelt ki bruttó 1.000.000.- Ft díjazással a 4. sorszámú pályamű, szerzője: Bódi Gergely Gergő.

"A pályázati terv szűkszavú, ennek ellenére nagyon erős kép. A benyújtott modell „drámai" erejű. Megismerve, azaz megfejtve a tervet, annyit jelent, mint méltón tisztelegni a múlt iránt, építeni itt olyasmit, ami jelzi a jelen erőt, megemeli a kitüntetett értéket. A vízszintes erejű kolonád rendezi a magaslatot. A terv lendítő erőt ad a továbbgondolásra, úgy, hogy egyben létrehoz egy új ünnepi térsort. A kolonád dimenziói kifogástalanok."

III. díjat kapott bruttó 900.000.- Ft díjazással a 17. sorszámú pályamű, szerzői: Boholy Ildikó, Németh Máté.

"A terv nyolc stáció addíciójával épül összefüggő egységgé. A „kaputól" a „toronyig" tartó folyamat bemutatása meggyőző. Az útvonalak vezetése, a tájépítészeti komponensek, az alkalmazott anyagok finoman húzzák alá a terv alapgondolatát. A változások valóban indikátorai lehetnek annak, hogy még több ember megismerhesse épített környezetének múltját, és megszerethesse ezt a helyet. A pavilon átgondolt elhelyezése és egyszerű formálása tartalmas. A fákkal való kapcsolata és a működési lehetőségek felvázolása szellemes. A torony realitásáról megoszlottak a vélemények, ám a Bírálóbizottság végül karakteresnek és érzékenynek, tehát jónak ítélte a jelszerű építményt. Komplex szemlélete, konzekvens gondolatmenete valamint verbális és vizuális egysége okán a pályaművet Bírálóbizottság III. díjban részesítette."

fotó: MMA

Elismerésben részesült bruttó 400.000.- Ft díjazással:

  • a 6. sorszámú pályamű, szerzője: Márkus Péter Kristóf
  • a 11. sorszámú pályamű, szerzői: Benedek Márton, Juhász Balázs, Kiss Márta Andrea, Turi Gergő, Váradi Balázs
  • a 20. sorszámú pályamű, szerzői: Csík Zsolt, Kutas Mátyás
  • a 22. sorszámú pályamű, szerzői: Rácz Anna, Sági Gergely
  • a 27. sorszámú pályamű, szerzői: Molnár Zsolt, Szigeti Vajk István

A Bírálóbizottság a benyújtott pályaműveket egytől egyig minőségi munkaként bírálta, külön említést érdemel a gondolatokat kifejező rajz és modell együttesének pályázati megjelenése. A tervek szerint a pályázati anyagokat a település lakói számára is bemutatják, hogy belelássanak abba, milyen szerteágazó szálakon születhet meg egy ilyen döntés és segítse a települést a közös gondolkodásban. A tervekben megfogalmazott építészeti gondolatok jó kiindulópontot adnak a továbblépéshez, melyeket lakossági fórumokon, nyíltan megvitathatnak a helyiek. 

A díjazott pályaműveket bemutató kiállítás 2019. február 11-ig tekinthető meg a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár (2011 Budakalász, Szentendrei út 9.) emeletén az általános nyitvatartási időben (hétfőtől szombatig 8–20 óra között).

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új pályázat az építészet otthonának megteremtésére

Új pályázat az építészet otthonának megteremtésére

Magyar Építészeti Múzeum új épületére várják a terveket

Ilyen lesz az új karthágói múzeum

Ilyen lesz az új karthágói múzeum

Stuttgarti stúdiók nyertek a nemzetközi tervpályázaton

A zsámbéki romtemplom megújítására lehet  pályázni

A zsámbéki romtemplom megújítására lehet pályázni

Zsámbék önkormányzata meghirdette az Öregtemplom rekonstrukciójának pályázatát.

Hirdetés