A már eddig is számos díjat nyert épület most rangos nemzetközi elismerésben részesült.

Négy magyar projekt volt versenyben az Architizer A+ Award nemzetközi díj döntőjében, közülük a Párisi Udvar – amelynek felújítását az Archikon tervezte – közönségdíjat nyert Építészet és megőrzés kategóriában.

Nem kis feladatot vállalt magára az Archikon Építésziroda és a kivitelező Market Építő Zrt., amikor megpályázta a Párisi Udvar felújításának megtervezését, illetve kivitelezését. Európa egyik legnagyobb kerámia burkolatú épületéről van szó a város kiemelt területén, amelyet már többször átalakítottak, és amelynek tulajdonosai egy reprezentatív, ötcsillagos luxusszállodát kívántak létrehozni – a ház múltjához méltó módon.

A Párisi Udvar egy minden értelemben elképesztő épület: olyan időutazással ajándékozza meg a látogatót, amelyben korok és stílusok, fantázia és valóság, élő munka és százéves high-tech alkot lélegzetelállító elegyet. 

A tervezők fő célként azt fogalmazták meg, hogy az itt eltöltött idő életérzést, élményt nyújtson a látogató számára: egy elvarázsolt világot, ahová később is visszavágyik. Emellett fontos szempont volt, hogy a műemléki értékek és a mai kor mérnöki, gépészeti, statikai, tűzvédelmi követelményei, a luxusszálloda technológiai elvárásai észrevétlen természetességgel szolgálják az újjászületett környezetet.

Az épülettel, a tervezéssel, a felújítás körülményeivel és nehézségeivel számtalan cikkben foglalkoztunk, szerepelt az OCTOGON 157-es (2020/1-es) lapszámában, míg korábban külön mellékletet készítettünk róla.

Az A+ Awards döntőjébe jutott még a Gutowski Robert tervei alapján megvalósult pátyi Szent II. János Pál pápa templom a Vallási épületek és emlékművek kategóriájában, az Építészet és tanulás kategóriában a BORD Építész Stúdió Debreceni Nemzetközi Iskola épülete, valamint a VPI Beton Nagy-Mihály Márk által tervezett BINN betonszemetese a Kültéri termékek és anyagok kategóriában. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Életműdíjat ért a Párisi Udvar, de az életmű folytatódik

Életműdíjat ért a Párisi Udvar, de az életmű folytatódik

Bajnok Sándor, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója a Párisi Udvarnál szerzett tapasztalatait már új projektnél hasznosítja. Interjú.

A Párisi Udvar felér egy időutazással

A Párisi Udvar felér egy időutazással

Korok és stílusok, fantázia és valóság, élő munka és százéves high-tech alkot lélegzetelállító elegyet.

„Ez a ház tele van meglepetésekkel!”

„Ez a ház tele van meglepetésekkel!”

Nagy Csaba (Archikon) a Párisi Udvar rózsaablak mögött megbújó fürdőszobájáról, és egyéb különlegességeiről nyilatkozott.

Hirdetés