Folytatódik a Népi Építészeti Program. 

A Népi Építészeti Program idén 1,5 milliárd forint keretösszegből valósul meg a Teleki László Alapítvány gondozásában. A program célja a felújítások támogatása mellett a hagyományos építési technológiák fenntartása, a mesterségbeli tudás átörökítése és kiemelten fontos, hogy a felújítások hagyományos szerkezetek alkalmazásával valósuljanak meg.

Perkupa, Bodva-völgyi lakóházak utcaképe, 1954 körül. Fotó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum.Gyüd, baranyai népi lakóház, 1950 körül. Fotó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum.

A korábbi évek tapasztalatainak levonása után a programban több változást is eszközölnek. A várhatóan képbe kerülő több száz helyszínen szakértői hálózat segíti majd a támogatott kérelmezők munkáját; a felmerülő kérdésekre minden, a felújítást megkezdő tulajdonos válaszokat kap a Teleki László Alapítvány által felkért szakmai mentoroktól, akik szükség esetén a helyszínen tanácsaikkal is támogatják a munkálatok szakszerű megvalósulását. A kérelmek elbírását végző bírálóbizottság kibővül: helyet kap benne a Magyar Művészeti Akadémia, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Magyar Építőművészek Szövetsége valamint a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszékének képviselője. A támogatásokat a bizottság javaslatai alapján ítélik oda.

A Népi Építészeti Program azért is jelentős, mert az elmúlt évek megmutatták, milyen fontos, hogy kézzelfoghatóan tudjuk bizonyítani és megmutatni több mint ezeréves Kárpát-medencei jelenlétünket. A népi örökség épített emlékei a legsérülékenyebbek közé tartoznak, megóvásuk, megújításuk elsődleges fontosságú az ezredfordulón. A 21. századba átvihető örökségelemek a magyar nemzet identitásának meghatározó elemei maradhatnak így, a személyes és közösségi kép formálását is adhatják.

Vukoszávlyev Zorán építészmérnök, a program szakmai vezetője szerint

a népi építészeti örökség, bár veszélyeztetett, és sokat pusztult az elmúlt évtizedekben, részben még megmenthető. Ennek érdekében az ez évi program már nemcsak felújításra, építési tevékenységre nyújt támogatást, de egy-egy épület értékfeltárására is, amire ugyancsak benyújtható támogatási kérelem.

A szakmai vezető kiemelte: a program célja a felújítások támogatása mellett a hagyományos építési technológiák fenntartása, a mesterségbeli tudás átörökítése is egyben, és kiemelten fontos, hogy a felújítások hagyományos szerkezetek - fa nyílászárók, korhű tetőfedések, burkolások stb. - alkalmazásával valósuljanak meg.

Bővebben a Népi Építészeti Program oldalán olvashattok.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Jelentős építőipari beruházás Nyugat-Magyarországon

Jelentős építőipari beruházás Nyugat-Magyarországon

Betonüzemet fejleszt az Euro Generál Téten: a jelenlegi épület mellett egy eddig kihasználatlan tömböt is felújítanak.

Kutatóközpont épül a zalaegerszegi tesztpálya mellett

Kutatóközpont épül a zalaegerszegi tesztpálya mellett

Várhatóan júliusra elkészül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya szomszédságában az a magánberuházásban, 700 millió forintos költséggel épülő kutatóközpont, ahol 135 embernek adnak majd munkát.

Napvitorlát bont a Gibus Magyarországon!

Napvitorlát bont a Gibus Magyarországon!

A Gibus hivatalos magyarországi megjelenésével új, prémium szegmens alakulhat ki a hazai teraszrendszerek és árnyékolástechnikai piacon.

Hirdetés