Sümegi Noémi, a volt Heti Válasz kulturális rovatvezetője írta le gondolatait az építészetről. 

"Az építészet mindig rólunk mesél: a lehetőségeinkről, a vágyainkról, a helyünkről a világban. Arról, hogy mit engedhetünk meg magunknak, vagy hogy mit engedhetnénk meg, de mégsem tesszük. Az épületek rólunk árulkodnak, és tükörbe nézni mindig nagyon izgalmas." - írja Sümegi Noémi. 


Nekem az építészet olyan, mint a borászat. 

A borászok olyasmit tudnak, amit sokan csak csodálattal nézünk. A savak, tanninok és alkoholfokok harmonikus összhangjához érteni kell, nem mindegy, hogyan gondozzák a szőlőt, mikor szüretelik, milyen hordóban érlelik ahhoz, hogy a bor a kívánt minőségű legyen – de a gazdák azt is tudják, hogy ez csak a borászkodás egyik fele. Mert hiába a leggondosabb figyelem, a túl meleg, a túl hideg, a túl sok vagy túl kevés csapadék mind-mind befolyásolja a végeredményt. A borászok ezért, miközben két lábbal a földön állnak, fél szemmel az eget kémlelik, és – ahogy mondani szokták – a szőlődombon egyébként is közelebb van az ember Istenhez. 

Az építészek szintén precíz, racionális szempontok szerint tervezik meg az épületeiket, amelyek végül ki tudja, milyen tényezők alapján – színek, formák, fények, méretek, anyagok – hatnak ránk, formálják a közérzetünket, a mindennapjainkat.

Néha jobban ismernek minket, mint mi saját magunkat, kifürkészik a szokásainkat, az igényeinket, tudják, hogyan szeretünk élni, dolgozni, vásárolni, tanulni, milyen térben jó közösségben lenni, imádkozni. Az építészek ezért, miközben két lábbal a földön állnak, kicsit filozófusok és pszichológusok is egyben, akik vonalzóval kötik össze a földet az éggel. Mesteremberek és művészek. 

Amikor még volt Heti Válasz, és annak kulturális rovatát vezethettem, mindig is úgy gondoltuk, hogy a kultúra területét a lehető legtágabban értelmezzük, amelybe – a zenén, a filmen vagy a képzőművészeten túl – minden beletartozik, ami az életünket alakítja, befolyásolja a divattól a médián át a gasztronómiáig. Nagyon is fontos volt tehát az építészet, nem győztünk rácsodálkozni egy-egy fantasztikus alkotásra, vagy éppen bírálni egy-egy épületet. A katedrálisok, lakóházak, vásárcsarnokok, ipari létesítmények, színházak, múzeumok és iskolák évszázadok óta kísérik az ember életét, és minden korban le lehet olvasni az épületekről az adott társadalom elképzeléseit a világról.  

Nincs ez másként napjainkban sem, akár néhány év leforgása alatt is sokat változnak az építészeti trendek. Érdekes volt megfigyelni, hogy hazánkban a rendszerváltás után hogyan fordult az érdeklődés a külföldi sztárépítészek felé, majd hogyan vívták ki helyüket a hazai tervezők, ahogy azt is, hogy a nagyzoló „élményépítészet” után hogyan vált világszerte menővé a fenntarthatóság, az energiatakarékosság, a környezettudatosság. És az sem volt véletlen, mondjuk az elmúlt húsz évet végignézve, hogy mikor milyen épületek készültek: az állami nagyberuházások domináltak-e vagy a felújítások? Plázák épültek-e vagy templomok? Esetleg ezek híján családi házakban „élték ki” magukat a tervezők.  

Az építészet tehát, miközben lenyűgöz az anyaghasználat, a pontos számítás, a grandiózusság vagy éppen az ötletesség terén, mindig rólunk mesél: a lehetőségeinkről, a vágyainkról, a helyünkről a világban. Arról, hogy mit engedhetünk meg magunknak, vagy hogy mit engedhetnénk meg, de mégsem tesszük. Az épületek rólunk árulkodnak, és tükörbe nézni mindig nagyon izgalmas.  

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nekem az építészet olyan, mint a borászat

Nekem az építészet olyan, mint a borászat

Sümegi Noémi, a volt Heti Válasz kulturális rovatvezetője írta le gondolatait az építészetről. 

Nekem az építészet...

Nekem az építészet...

A jó építészet nevel, gyógyít, éltet. Götz Eszter írása arról, számára mit jelent az építészet. 

Zaha Hadid irodája tervezte az első fából készült stadiont

Zaha Hadid irodája tervezte az első fából készült stadiont

A FIFA szerint a Forest Green Rovers világ legzöldebb futballklubja lesz.
 

Hirdetés