A reneszánsz kastély a környék egyedülálló turisztikai attrakciójává válhat.

Építészetileg már szinte teljesen elkészült a határon túli magyar műemlékvédelem kiemelt projektje a Felvidéken, a magyar határtól alig öt kilométerre található borsi Rákóczi-várkastély. A várkastély – II. Rákóczi Ferenc szülőháza – teljes körű felújítása 2018-ban kezdődött, és bár az ünnepélyes átadás időpontja egyelőre még nem ismert, tavasztól „próbaüzemben” látogatható a magyar reneszánsz építészet ritka és különösen értékes, újjászületett darabja.

A reneszánsz kastély az 1563-1638 közötti időszakban épült, eredeti kőkeretei a mai napig a helyükön vannak. A kétszintes épületen az 1940-es években jelentős átalakítási, rekonstrukciós munkálatokat végeztek. A mai keleti szárnyat egy korábban itt állt épület helyén ekkor emelték Az épület a 20. század végére aggasztóan rossz állapotba került. A kastély megmentése és felújítása Szlovákia és Magyarország műemlékvédő szervezeteinek együttműködésében 1998-ban kezdődött el. A munkálatok azonban a 2000-es évek elején pénzügyi források hiánya miatt megszakadtak. A várkastély felújításának Áder János magyar és Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök 2013-ban történt találkozója adott újabb lendületet, amikor a felek megerősítették, hogy a két ország együttműködik az épület felújításában. 2017-ben a magyar kormány 805 millió Ft támogatást nyújtott a felújítás első ütemének megvalósítására, amely a kastély teljes körű szerkezeti helyreállítását, valamint a kő- és falkép-restaurátori munkálatok elvégzését biztosította. Az épület felújításának tervét Wittinger Zoltán, a NÖF (NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.) vezető tervezője és Pásztor Péter, kassai építész közösen készítették el, a környezetet pedig Szabadics Anita (NÖF) tervezi. 

Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, hogy bár a kastély építészeti felújítása már szinte teljesen elkészült, még ki kell alakítani a szálloda és az étterem működését, a szállásfoglalást, jegyvásárlást kiszolgálni képes informatikai rendszert, szolgáltató honlappá kell alakítani az eddig a felújítás híreiről beszámoló honlapot. 

„Nagyon fontos, hogy az új komplexum működése ugyanolyan magas színvonalú legyen, mint maga a felújítás és a majdani kiállítás – mondta Dr. Diószegi László. – Mostanra kialakult az a 29 fős alkalmazotti gárda, akikkel belevághatunk az üzemeltetésbe. Felvettük a kapcsolatot a sátoraljaújhelyi önkormányzattal a turizmusfejlesztési együttműködés kérdéseiben, és tárgyalunk a sárospataki Rákóczi Múzeummal, valamint a bodrogszerdahelyi Vécsey Borházzal is.”

Már majdnem befejeződött a várkastély közvetlen környékének kialakítása is, épül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által megtervezett interaktív Rákóczi-kiállítás. Megvalósítás alatt áll a szabadulószoba és a VR-szoba.

„Ilyen attrakciók a környéken sehol sem találhatóak, így joggal bízhatunk abban, hogy ezek jelentős számú látogatót csábítanak majd a kastélyba”

– mondta el az igazgató, aki hozzátette, készül a kastélyban majdan helyet kapó körpanorámás vetítés is. Ez a környék Rákóczi-vonatkozású látnivalóit és a Zempléni-hegység téli tájait mutatja majd be. Ezenkívül tervezik a különleges, Rákóczi-tematikájú játszóteret is, amely a kastély mellett kap majd helyet. Ez az európai uniós Interreg-programban valósul meg, a gyártás csak valamivel később kezdődhet el. A felújításra létrehozott II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet ezenkívül részt vesz egy szlovákiai turizmusfejlesztési pályázaton is annak érdekében, hogy a borsi Bodrog-part közelében kajak-kenu- és kerékpár-táborozóhelyet hozhassanak létre.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Júniusban átadják a felújított borsi Rákóczi-kastélyt 

Júniusban átadják a felújított borsi Rákóczi-kastélyt 

II. Rákóczi Ferenc szülőházában az állandó kiállítás, szálloda és étterem mellett szabadulószoba, virtuálisvalóság-szoba és körpanoráma-vetítő is helyet kapott.

Interaktív kiállítás és szabadulószoba is lesz a felújított borsi Rákóczi-várkastélyban

Interaktív kiállítás és szabadulószoba is lesz a felújított borsi Rákóczi-várkastélyban

A reneszánsz kastély a környék egyedülálló turisztikai attrakciójává válhat.

Egy monolit önazonosságáról

Egy monolit önazonosságáról

Az új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont. Cikkünk az OCTOGON magazin 175-ös (2022/3-as) lapszámából.

Hirdetés