Emellett Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének engedélyezési eljárását is a Market bonyolítja.

Az már tavaly nyáron kiderült, hogy gyárat épít Debrecenben a BMW, mostanra az is ismerté vált, hogy a többek között a BMW ipari területét is magában foglaló gazdasági övezet földmunkáinak elvégzését a Market Zrt. nyerte el. A munkálatokra a cég 22,2 milliárd forintos ajánlatot adott.

Ahogy a Közbeszerzési eljárás kiírásában is olvasható:

Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben található közel 400 ha területű telek bel- és csapadékvíz elvezetésének kialakítása földmedrű csatornákkal és drén rendszerrel, a hozzá kapcsolódó tereprendezési munkák elvégzése (földmunkák) és a kivitelezési munka megvalósításához szükséges tervdokumentáció elkészítése és hatósági engedélyezése az alábbiak szerint: 393 043 m3 nyílt medrű árok készítése, 145 000 méter zárt víz elvezető rendszer kivitelezése, 1 043 442 m3 humusz leszedése és területen belüli elterítése, 554 921 m3 kevert anyag beépítése tömörítéssel (talajjavító réteg, védőréteg), 1 962 078 m2 talajstabilizáció ( talajstabilizációs réteg), 1 643 959 m3 töltésépítés, 6 db új monitoring kút megvalósítása, 1,0 m szintváltozást nem meghaladó kivitelezési munkák tervdokumentációja, egyesített engedélyezési és kivitelezési tervdokumentáció elkészítése és hatósági engedélyeztetése, területen meglévő 3 db mély fúrású és 8 db sekély fúrású monitoring kutak végleges engedélyeztetése, valamint 6 db újonnan létesítendő monitoring kutak kialakításához szükséges tervdokumentáció elkészítése és hatósági engedélyeztetése. 

Borítókép: Drónfelvételek a leendő BMW-gyár helyéről (dehir.hu)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Így nézne ki a megújult Városmajori Szabadtéri Színpad

Így nézne ki a megújult Városmajori Szabadtéri Színpad

A pályamű a szabadtériségre, és a parkkal, természettel kialakított kapcsolatra helyezi a hangsúlyt.

Átadták az ICOMOS-díjakat

Átadták az ICOMOS-díjakat

Átadták az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság műemlékek felújításáért és gondozásáért odaítélt díjait a műemléki világnaphoz kapcsolódó ünnepi rendezvényen.

Elstartol Buda nagyszabású kampuszfejlesztése

Elstartol Buda nagyszabású kampuszfejlesztése

Három emelet magasságban vezet majd a futópálya a Testnevelési Egyetemen.

Hirdetés