Átadták az MTK új Atlétikai Centrumát

Méghozzá Brüll Alfréd születésének évfordulóján, a Lantos Mihály sporttelepen.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség, és Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke nyitotta meg a Lantos Mihály Sporttelepen a klub új Atlétikai Centrumátírta az MTK honlapja. Az épület tervezője az Építész Stúdió volt.

Az ünnepség előtt a klub atlétái, Nguyen Anasztázia, Krizsán Xénia és Nagy Marcell mutatták be a szereket, majd a szalag átvágásával átadták a létesítményt.

Az atlétikai gyakorló csarnok hasznos alapterülete 1888 négyzetméter (misztikus módon ez a szám megegyezik a klub alapításának évszámával – a szerk.), amelyből 50,55 x 28,65 m helyszínen öntött, gumigranulátumos felület főként az ugrószámok gyakorlására, az ezt körülvevő keményebb sportburkolaton pedig erősítő és egyéb edzésmunka végezhető. Emellett a dobószámok gyakorlásához szükséges eszközök is beépítésre kerülnek. A csarnok tiszta belmagassága nyolc méter. A gyakorlócsarnokhoz kapcsolódó futófolyosó sportolásra alkalmas alapterülete 129 x 9,3 m, akadály nélküli belmagassága 3,5 m.

Fotók: Makó Éva / MTK.hu

A futófolyosó alá rejtett kiszolgálóépületben két-két darab 25 fős gyermek-, 20 fős utánpótlás-, illetve 15 fős felnőttöltöző kapott helyet, szomszédságában az edzői öltözők, a rekreációs szoba, a fogadótér, a raktár és egyéb technikai helyiségek húzódnak meg.  

A fejlesztés elsődleges célja nyilvánvalóan az atlétika utánpótlás-nevelés és versenysport feltételeinek magas szinten történő biztosítása, de szabad kapacitásai rendelkezésre állnak majd más szakosztályok, más egyesületek és a szabadidős sportolók számára is, amelynek rendszere az átadást követően, a jelentkező igények ismeretében válik tervezhetővé, de a zuglói lakosokat is szolgálja.

A közbeszerzés során érkezett nyertes ajánlat összege nettó 973 304 140 forint volt, amelyen az építőipari árak emelkedése nem változtatott. Az eredeti műszaki tartalom mellett a kivitelező további nettó 106 745 027 forint, értékben elvégzi az egész sporttelep megújuló közműrendszerének kiépítését, a környezetében elvégzendő jelentős tereprendezési és fásítási feladatokat is.

Az átadás napja ráadásul a klub legendás elnöke, Brüll Alfréd születésének évfordulójára (1876. december 10.) esett.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészként bridzsvilágbajnoknak lenni

Építészként bridzsvilágbajnoknak lenni

Fischer Brigitta aranyérmet nyert a Wroclawban zajlott 16. Bridzsvilágbajnokságon.
 

Egy hónapja még forgattak a felrobbantott csepeli toronyban

Egy hónapja még forgattak a felrobbantott csepeli toronyban

Az 57 méteres toronyházat csütörtökön robbantották fel.

Meghökkentő kiállítás magyar tervvel + az év alaprajza

Meghökkentő kiállítás magyar tervvel + az év alaprajza

Ráadásul mindez egyben: a Paradigma Ariadné-féle Százosztatú ház is látható volt a Rejected kiállításon.

Hirdetés