Speciális funkció optimális keretbe helyezve

A BUD Cargo City nemzetközi mércével is a legkorszerűbb logisztikai bázisok egyike.

Budapest legújabb légiáru-logisztikai központja, a BUD Cargo City a Bánáti + Hartvig Építész Iroda tervei alapján épült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A létesítmény nemzetközi összehasonlításban is a szakma egyik legkorszerűbb logisztikai bázisának számít, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy Budapest a régió légiáru-szállításában vezető szerepre tett szert. A fejlesztés erősíti a hatékony együttműködést a speditőr cégek között, illetve a légi szállítmányozásban érdekelt magyar vállalatok gazdasági és üzleti fejlődését is támogatja.

Az elmúlt hónapokban a koronavírus okozta globális hatások miatt drasztikus csökkenés volt tapasztalható a légiforgalomban, elsősorban az utasszállító járatok terén. Az áruszállító járatok túlnyomó része azonban viszonylag zavartalanul közlekedik, és megszokott tevékenysége mellett az egészségügyi eszközök utaztatását is biztosítja. Ezt a folyamatot nagyban támogatja a működését idén megkezdő BUD Cargo City is.

„A cargo épületek az ipari építészet esszenciái” – mondja Bánáti Béla vezető tervező, aki építészirodájával évtizedes múltra tekint vissza az ipari épületek tervezésében. A Bánáti + Hartvig Építész Iroda nevéhez olyan ipari épületek tervezése kötődik, mint a szintén a Budapest Airport megbízásából készült DHL és DHL Express Logisztikai Elosztó Központok, a biatorbágyi Bautrans – Transporta Műszaki Forgalmi Bázis vagy az ASA gyáli irodaépülete. Ezen épületek közös jellemzője a speciális funkció és az ennek optimális keretet biztosító tömeg.

A BUD Cargo City épülete az államok közötti vámhatár működtetéséhez szükséges biztonságtechnikai felügyeleti rendszer üzemeltetésével és fenntartásával komplex ipari, logisztikai és kereskedelmi fejlesztések számára biztosít helyszínt.

Az épület logisztikai rendeltetésének sajátossága abban is rejlik, hogy aktívan kapcsolódnia kell a légi és szárazföldi közlekedési útvonalakhoz. Elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy közvetlen összeköttetésben álljon az autópályahálózattal, mely az export és import lebonyolításához ideális körülményeket teremt.

Az épület kialakítása ezen funkcióknak megfelelően formálódott, a nemzetközi áruszállítás gördülékenységét tartva szem előtt. Ehhez idomul az épületszerkezet rendszere, az épületen belüli közlekedési rendszer, a tűzvédelmi technológia, illetve a korszerű raktártechnológia is. A racionális formaképzés, a takarékos felülethasználat és a gazdaságos anyaghasználat szintén az említett célt szolgálja.

A létesítmény lehetővé teszi, hogy Budapest megerősítse régiós vezető szerepét a globális áruszállításban a szakma leghatékonyabb és legkorszerűbb logisztikai bázisaként. A BUD Cargo City felépültével olyan tér jött létre, mely támogatja a légiáru-forgalomban részt vevő nemzetközi szereplők hatékony együttműködését, miközben a magyar vállalatok gazdasági és üzleti fejlődését is erősíti a piacon.

Megbízó: Budapest Airport Zrt.
Generál + Építészet: Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.
Felelős építész tervező: Bánáti Béla
Projektvezető építész: Nyirati Zoltán
Építész tervezők: Csordás Mónika, Szloboda Gergő

Kivitelezés: Merkbau Kft.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Feszegetett határok

Feszegetett határok

A Jysk logisztikai központja Ecser határában.

Hatékonyság az e-kereskedelemben

Hatékonyság az e-kereskedelemben

Nő a last mile logisztikai raktárak szerepe.

Hirdetés