Barcelona megelőzi Madridot

Európa legnagyobb kiterjedésű tilalmi zónáját jelölték ki a szennyező autók számára a katalán fővárosban.

Barcelonában Európa legnagyobb kiterjedésű tilalmi zónáját jelölték ki a szennyező autók számára, közölte a Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum megbízott főigazgatója, közlekedési szakember, közgazdász.

Madridról a múlt nyáron írtuk meg, hogy egy bírósági ítélet visszaállította az „alacsony emissziós zónát” a belvárosban, mindössze egy héttel a tiltás felfüggesztése után. A Madrid Central nevű programot még 2018 karácsonya előtt léptették életbe, és már az első hónapban 38 százalékkal csökkent a levegő nitrogén-oxid tartalma, valamint 14,2 százalékkal a széndioxid-tartalma a belvárosban.

Ráadásul a nyugodtabb körülményeknek köszönhetően élénkült a boltok és az éttermek forgalma. Madrid azóta komolyabb terveket dédelget, amennyiben további területeket tennének autómentessé.

Ugyanakkor most Barcelonában hoztak egy komoly döntést, amit Vitézy Dávid így foglalt össze:

Barcelona felett látható némi füst - Fotó: Sean MacEntee / Flickr

  • A ZBE (Zona de Bajas Emisiones – alacsony kibocsátású zóna) területe a két, a katalán fővárost körülölelő autópályát kivéve lefedi Barcelonát és még a városhatárokon is túlnyúlik. A terület 95 négyzetkilométer, a legnagyobb ilyen korlátozás Európában. A példaként szolgáló madridi hasonló korlátozásnál húszszor nagyobb területet érint.
  • Erre a területre mostantól munkanapokon napközben (7-20 óra között) nem hajthatnak be a 2000-nél régebbi benzines (tehát nem legalább Euro 3-as) és a 2006-nál régebbi (tehát nem legalább Euro 4-es) dízelautók, továbbá a 2003-nál régebbi (tehát nem legalább Euro 2-es) motorkerékpárok. A tiltást 2021-től az Euro 4-nél rosszabb minősítésű buszokra, furgonokra, teherautókra is kiterjesztik.
  • Az intézkedés nyomán 110 ezer autót tiltanak ki Barcelonából, ennek nyomán arra számítanak, hogy 130 ezerrel nő a tömegközlekedés utasszáma.
  • Az egészségre káros levegőszennyezés 20-25 százalékos csökkenését várja a katalán főváros a tiltástól. A legveszélyesebb szállópor-szennyezés 39%-kal csökkenhet a legrégebbi autók eltűnésével. 
  • Azok, akik a tiltásban érintett autójukat igazoltan a bontóba küldik, 3 évig ingyenes tömegközlekedést kapnak a Barcelonában és környékén működő regionális közlekedésszervezőtől, mely mind a 6 zónában érvényes. A kártya névre szól és a tulajdonosa nem vásárolhat vagy bérelhet új autót a régi helyett a három év alatt.
  • A tiltás alól csak a mozgáskorlátozottakat szállító autók kivételek.
  • Akik mégis megtartják a régi autójukat, évi legfeljebb tíz napot hajthatnak be, melyre külön kell matricát vásárolniuk napi 2 euróért.
  • A bírság 100 és 1800 euró közötti az engedély nélküli behajtásért (a jármű korától és a szabályszegések számától függően), a rendszámokat több száz kamera figyeli városszerte. Csak áprilistól bírságolnak, az első három hónapban még türelmi időszak van.
  • A tiltással egyidejűleg sűrítik a metrókat és villamosokat, illetve 75 db új buszt állítottak többletként forgalomba a főbb vonalakon.
  • 2020-tól csökkentik a bérletek árát: a barcelonai havi bérlet ára 54-ről 40 euróra csökken (kb. 13 ezer forint), és a regionális zónabérletek árát is csökkentik. Egy 6 zónás havi bérlet ára például 154-ről 114 euróra változott (kb. 38 ezer forint), ez lehetővé teszi az ingázást 80-90 kilométeres távolságból Barcelonába és magában foglalja a barcelonai tömegközlekedést is. (Nehéz nem összehasonlítani: Budapestről a hasonló távolságra lévő Szolnokról ingázni és a budapesti és szolnoki tömegközlekedést is használni regionális közlekedési szövetség híján ma ennek a duplájába kerül itthon, kb. 73 ezer forintba.)
     



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tájépítészet Rióból, közösségépítés Barcelonából

Tájépítészet Rióból, közösségépítés Barcelonából

Filmvetítés és tudásátadás a KÉK szervezésében.

Kengo Kuma tervezett bővítést Gaudí egyik mesterművéhez

Kengo Kuma tervezett bővítést Gaudí egyik mesterművéhez

Gaudí barcelonai épülete 2000 m2 új térrel bővült.

Barcelona nem akar Ermitázs fiókintézményt a kikötőjébe

Barcelona nem akar Ermitázs fiókintézményt a kikötőjébe

„A terveknek kell alkalmazkodniuk a városhoz, és nem fordítva” – indokolta az önkormányzat döntését Janet Sanz polgármester-helyettes.

Hirdetés