Megnyitotta kapuit Békásmegyer új vásárcsarnoka

Lezárult a békásmegyeri fejlesztés I. üteme

50 üzlethelyiség, 188 férőhelyes mélygarázs és a környezettudatos építészet elemei: lezárult a Békásmegyeri Piac és Közösségi Tér építésének első üteme. A következő ütemben Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a - kormányzati támogatással megvalósított - a régi csarnok lebontásával, majd egy közösségi tér létrehozásával folytatja a munkát, melynek várható befejezése 2020 elejére várható. A teljes projekt célja egy modern vásárló- és közösségi tér kialakítása, Békásmegyer élhetőségének javítása, a közösségi élet és az infrastrukturális háttér jelentős bővítése, valamint a városrészben élők számára kulturált bevásárlási, ügyintézési és találkozási lehetőség biztosítása.

Békásmegyeri Piac - Fotó: Molnár Péter
A mintegy 40 éve épült, akkor átmenetinek szánt Békásmegyeri piacépület megújítását régóta szerette volna már elérni a kerületi önkormányzat. Az újraálmodott piac és közösségi tér kivitelezése – 2012 óta tartó tervezés után, a Magyarország Kormányától kapott támogatás birtokában – 2017 nyarán kezdődhetett el. 2017-ben, közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a Market Építő Zrt. a projekt generálkivitelezését és ekkor bontották le a vállalkozói piacot is. Annak érdekében, hogy a vállalkozói piac bérlői a kivitelezés ideje alatt folytatni tudják a kereskedelmi tevékenységüket, egy új Ideiglenes Piac létesült a Heltai Jenő térhez közel, a Pünkösdfürdő utca és a Hatvany Lajos utca találkozásánál. A régészeti feltárás után elindulhattak az új vásárcsarnok építési munkálatai. 2018 folyamán megépült az új csarnoképület szerkezete, melyen 2019-ben már csak kisebb befejező munkálatok maradtak hátra, illetve a bérlők bevonásával az üzlethelyiségek belső kialakítása valósult meg.

Az Óbuda Építész Stúdió által tervezett új létesítményben 188 férőhelyes mélygarázs jött létre, ahol a lifthez legközelebb eső területeken külön parkolóhelyek érhetőek el a mozgáskorlátozottak, a családok, valamint – német mintára – a hölgyek számára. A látogatók részére kulturált mosdókat helyeztek el, míg a mozgáskolátozottak számára fenntartott mosdóan lehajtható pelenkázóasztal is található. A tervek között szerepel, hogy elektromos töltőpontok is elérhetőek legyenek. Szintén a mélygarázsban kulturált mosdók állnak rendelkezésre a látogatók részére.

Békásmegyeri Piac - Fotó: Molnár PéterBékásmegyeri Piac - Fotó: Molnár Péter

Az új csarnoképület 50 üzlethelyiséggel kezdi meg a működését, amelyek a földszinten helyezkednek el, és ugyanitt kaptak helyet a piacüzemeltetés irodái, az elsősegélynyújtó helyiség, valamint a gombavizsgáló is. Az árumozgatásra külön rakodóudvar áll rendelkezésre a bérlők részére, a hús- és hentesáru üzletek, illetve a büfék számára elkülönített folyosón lehetséges az üzlethelyiségek feltöltése. Az új csarnoképület tetején korszerű zöldtető található, amely a II. építési ütemben napelemekkel fog kiegészülni. A Heltai Jenő tér egy részére már új utcabútorok, padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók és növények érkeztek. amelyhez kapcsolódóan további üzlethelyiségek és a közösségi tér kialakítása fog megtörténni a II. építési ütemben.

A második építési ütemben további üzlethelyiségeket és egy vidám közösségi teret alakít ki a beruházó, ezzel válik teljessé a Heltai Jenő tér komplex rehabilitációja.

Ez az ütem régi csarnoképület lebontásával a napokban veszi kezdetét, és nagyjából másfél hónapig fog tartani. Ezt követi az árkádsor és a közösségi tér kialakítása, valamint a tér fennmaradó területeinek felújítása. A II. építési ütem kivitelezése, vagyis a teljes projekt zárása várhatóan 2020 elejéig tart majd.

Békásmegyeri Piac - Fotó: Molnár Péter
A teljes, 11000 négyzetméterre kiterjedő beruházás összköltsége – ami a tervezést, a kivitelezést, az engedélyezést, a műszaki ellenőrzést, a projektmenedzsmentet, a 2017 nyarán létrehozott Ideiglenes Piac kiadásait és minden egyéb költséget tartalmaz – 7,9 milliárd forint, amiből 6,3 milliárd forintot Magyarország Kormánya biztosít a kerület számára. A beruházás most lezárult első üteme időben és költségekben is a fejlesztés nagyobbik részét jelentette: az előzetes várakozásoknak megfelelve nagyjából 5,2 milliárd forintba kerültek az eddigi munkálatok.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Júliusra megújulhat a nyíregyházi Tófürdő

Júliusra megújulhat a nyíregyházi Tófürdő

Elkezdődött a közel százéves, természetes sóstói fürdőhely rekonstrukciója.

Így néz majd ki a felújított Blaha Lujza tér

Így néz majd ki a felújított Blaha Lujza tér

Négymilliárdba kerül, egy évig tart majd a tér átalakítása.

Magyar társasjátékot dicsértek a Design That Educates Awardon

Magyar társasjátékot dicsértek a Design That Educates Awardon

A Histheory nevű fejlesztőjátékot több gimnáziumban is kipróbáltak már, és most a sorozatgyártását tervezik.

Hirdetés