Sáska Dóra diplomamunkája

Sérülésmegelőzést támogató és mozgásoptimalizáló futónadrágot tervezett diplomamunkájában Sáska Dóra, a MOME Formatervező Tanszék hallgatója.

A tervező a Myorun elnevezésű koncepció készítésekor egy sérülésmegelőzést támogató és mozgásoptimalizációt segítő futónadrág tervezését tűzte ki célul, mely detektálja az izomcsoportok aktivitását, azaz az izmok mozgás közbeni be- és kikapcsolódását, illetve azonosítja a lábizmok esetleges aszimmetrikus működését a test jobb és bal oldalán.

A projekt első lépéseként Sáska végzett egy kutatást, mely a futók személyes biztonságát és biztonságérzetét befolyásoló tényezőket, a futótevékenységet végzők igényeit, illetve szokásait vizsgálta.

A felmérés során kiderült, hogy a sportolók kisebb hányadát éri külső fenyegetettség (a megkérdezettek 16,6 százaléka került konfliktusba kutyával és csupán három százaléka emberrel). A saját felkészületlenségből adódó sérülések száma sokkal magasabb (a válaszadók 53,3 százaléka már elszenvedett el ilyen jellegű sérülést). A tervezés során az alkotó ezért az utóbbi problémára fókuszált.

A futómozgásban résztvevő izomcsoportok működésének detektálása az öltözékbe integrált felületi EMG (elektromiográfiás) szenzorok által valósul meg. A mérő modulok tápellátása a hátsó derékpánton elhelyezett központi komponens segítségével zajlik. Az elektronikai vázat alkotó nyomtatott áramköröket a wearable technológia területre fejlesztett rugalmas kábelek kötik össze. A komponenseket a textil külső oldalára illesztett mechanikai védelmet és vízállóságot nyújtó burkolatok védik.

A ruházat használat közben vizuális- vagy audio visszajelzés helyett lokális rezgések által informálja viselőjét, ezzel megakadályozva, hogy biztonsági kockázat jelentve elvonja a futó figyelmét a tevékenységéről.

A futónadrágot kiegészítő mobilapplikáció használata a futást megelőzően, illetve a mozgást követően ajánlott. Az applikáció segítségével a felhasználók elemezhetik az öltözék által rögzített adatokat, illetve a bemelegítéshez és a levezetéshez szükséges gyakorlatokat ismerhetnek meg, a helyes futómozgás elsajátítása mellett.

Témavezető: Keszei István
Elméleti konzulens: Berky Tamás
Belső opponens: Kárpáti Judit Eszter

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kendermű az Ormánságban

Kendermű az Ormánságban

A Breuer Marcell- és Wienerberger diplomadíjas terv szociális szempontokat is szem előtt tart.

Jógafürdő Debrecen mellett

Jógafürdő Debrecen mellett

Ember, jóga, természet és építészet viszonyait vizsgálja Horváth Anett diplomaterve. 

Az én iskolám

Az én iskolám

Jenei Nikolett középiskolás benyomásait felhasználva megtervezte a saját alternatív iskoláját.

Hirdetés