Ebből a számból derül ki, miért nem avul el a Deco. 

„A giccsről csak komolyan, vagy sehogy!” – ezzel a felütéssel indít a Deco 2017/1-es lapszáma, majd Donald Trump Fehér Házba költözéséről értekezik. Később aztán kétféleképpen is kiderül, miért érdemes most is fellapozni a három évvel ezelőtti lapszámot.

Az egyik ok, hogy elhagyjuk Trumpot, és olyan minőségi (belső)építészeti munkákkal találkozunk, amelyek még most, évekkel később is bőven érdekesek. Ez nem a Snapchat másodpercekben mérő világa, ez elég hamar kiderül. Csak néhány példa hirtelen: a Studio Arkitekter vagány budai lakása, a Bonta Gáspár által ráncfelvarrt, impozáns belmagasságú otthon, az Industreal csuparozsda, mégis beleszeretős beltere. Elnézést azoktól, akiket kihagytunk!

De a stílus- és témabeli változatosság is megkapó: emitt eklektika, indusztriál, franciás elegancia és bársonyos tündöklés, amott divat és tárgykultúra, gasztro és ékszerek. A tanulságot ki-ki magának, de azért a Szerk. konklúzióját idéznénk, ne függjön már szegény Trump úgy a levegőben: „A giccs őszinte dolog. Aki ebben érzi jól magát, ne fojtsa magába, még akár elnök is lehet.”

Te viszont giccs helyett töltsd le a teljes lapszámot ingyen, pdf formátumban!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kövesd a kék sávokat
  • 2023-03-29 10:00
  • Deco

Kövesd a kék sávokat

Élmény a vásárlás a megújult budaörsi Euronics áruházban.

„Barátoknál” a Balaton-felvidéken
  • 2023-03-29 09:00
  • Deco

„Barátoknál” a Balaton-felvidéken

Teljes a francia életérzés a Karikás család vendégeiként.

„Klassz, amikor az építészeti stílusjegyek visszaköszönnek a beltérben is” | Triász
  • 2023-03-22 09:00
  • Deco

„Klassz, amikor az építészeti stílusjegyek visszaköszönnek a beltérben is” | Triász

A TOP TRIÓ folytatásaként az OCTOGON Deco magazinban megjelenő Triász elnevezésű új sorozatunkban ezúttal mindig egy-egy belsőépítész fejti ki a véleményét három kedvenc projektjéről – belsőépítészek belsőépítészekről.

Hirdetés