Rekordforgalmat ért el a Praktiker

Minden várakozást felülmúlóan növelte árbevételét a Praktiker 2017-ben.

Minden várakozást felülmúlóan növelte árbevételét a Praktiker 2017-ben. A magyar tulajdonú barkácsáruház-lánc a 2016-os évhez képest 20 százalékkal több, összesen nettó 47,8 milliárd forintos forgalmat realizált, ezzel 33,1 százalékra növelte piaci részesedését Magyarországon. A Praktiker 20 éve van jelen a magyar piacon.
 
20 százalékkal, több mint nettó 8,6 milliárd forinttal növelte árbevételét 2016-hoz képest a Praktiker a tavalyi üzleti évben, így rekordforgalmat, nettó 47,8 milliárd forintot realizált.  A vállalat folytatja a 2016-os tulajdonosváltás óta elért sikeres gazdálkodását. Az idén 20 éves, 20 üzletegységből álló hálózat 30,9 százalékról 33,1 százalékra emelte piaci részesedését a nettó 135 milliárd forintosra becsült magyar barkácspiacon.

 
A Praktiker elemzései szerint a rekordforgalom nem csak az átlagvásárlási érték növekedésének köszönhető, hanem jelentős mértékben sikerült az új vásárlók számát is növelni. Emellett a továbbra is emelkedő ingatlanvásárlási és -felújítási kedv szintén nagyban hozzájárult a sikerekhez. A Praktiker tavaly megkezdte áruházai modernizációját – elsőként a kisáruházakkal: új arculattal, egységesen átépített polcrendszerrel és kihelyezési struktúrákkal várják a vásárlókat. Az új koncepcióval azt szeretné az áruházlánc sugallni, hogy a Praktiker már nem csak egy barkácsáruház, ahol a lakás, ház, nyaraló körüli teendőkhöz vásárolhatnak kellékeket az emberek, hanem minden áruház egy kreatív lakberendezési központ, ahol az ötletektől a megoldásokig számos termék elérhető, akár házhoz is szállítható. Az új stratégiának megfelelően látványosan megújultak az áruházi kihelyezések, hogy a Praktiker még több ötletet, inspirációt is adjon az otthonszépítéshez, a dekorációhoz, a lakberendezéshez vagy a kertészkedéshez. 
 
– A következő 20 évben tovább folytatjuk az expanziót és újabb áruházakat tervezünk nyitni Magyarországon, ehhez keressük a potenciális helyszíneket. 2018-ban is további 10 százalék feletti növekedést várunk. Meggyőződésem, hogy a szortimentben is változások lesznek: az építőipari és lakásfelújításhoz kapcsolódó termékek mellett a lakásdekorációs árucikkek is egyre keresettebbek lesznek. Az elkövetkezendő években a szezonális termékek eladása tovább erősödik: tavasszal a kerthez kötődő áruké, télen pedig a kandallók, egyéb fűtéssel kapcsolatos eszközöké. A mostani trendek alapján az online értékesítésnek még nagyobb szerep fog jutni – mondta Karl-Heinz Keth, a Praktiker ügyvezető igazgatója.  

 
A Praktiker webshopjának a teljes árbevételéhez viszonyított forgalmi aránya dinamikusan növekszik évek óta: míg 2014-ben még 1,4 százalék volt a részesedés, 2017-ben már mintegy 6 százalék úgy, hogy az offline forgalom is nagyarányú növekedést könyvelhetett el. A fejlesztések kapcsán a hangsúly a vevőélmény színvonalának növelésén van. A legnépszerűbb árucikk jelenleg a webshopon – többek között – a csempe, járólap, az ezekhez kapcsolódó kemikáliák, valamint a bútorok (kül- és beltéri, kis- és nagybútorok egyaránt), a szaniter kerámiák, a fürdőszoba bútorok, a fürdőszoba berendezések (zuhanyfülkék, paravánok stb.), illetve az ajtók és ablakok. Szezontól függően pedig slágerterméknek számítanak a kályhák, a fűtőberendezések, a klímák, a medencék, illetve a kerti motoros gépek.
 
Márton Katalin, HR vezető a szektorban tapasztalható munkaerőhiányról szólva kifejtette: a versenyképes alapbéremelésnek, valamint a motiváló és megtartó funkciót egyaránt betöltő bónuszrendszerének köszönhetően a Praktikert kevésbé érintette az szinte összes iparágban megjelenő negatív tendencia. – A munkaerőhiányból eredő HR kihívásokat nem problémaként, hanem megoldandó feladatként definiáljuk, így, ezzel a lendülettel a munkaerőpiaci jelenlétünket is sikeresen tudtuk hasznosítani. Szívügyünk a PraktikerPRO talent programunk, amelyben a tehetséges kollégákat motiváljuk. Emellett intenzív szakmai kapcsolatot alakítottunk ki a szakképző intézményekkel, és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara karrier aktivitásaiban is egyre többször veszünk részt. Hiszünk a duális képzés nyújtotta sokrétű előnyökben, így ezt a típusú együttműködésünket is kiterjesztjük a jövőben – tette hozzá Márton Katalin.
 
A Praktiker Magyarország meghatározó barkácsáruház-lánca, több mint 1500 embernek ad munkát. 1998-ban nyitotta meg első áruházát, jelenleg 20 üzletegységet működtet idehaza, webshopjában több mint 30 ezer féle árucikk elérhető. 
 
forrás: sajtóközlemény 
 



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Előkerültek a koronavírus nyertesei

Előkerültek a koronavírus nyertesei

Rengetegen leosontak a barkácsboltba a karanténból.

Az otthonfelújítási program nyomán megnőtt a kereslet az építőanyagokra

Az otthonfelújítási program nyomán megnőtt a kereslet az építőanyagokra

A növekedés valamennyi termékcsoportban érezhető, de legjobban a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok terén.

Hirdetés