Szélben hullámzó függönyök ihlették az SWNA designstúdió „The Curtained” elnevezésű óriási betoninstallációját.

A szöuli székhelyű, Sukwoo Lee által alapított SWNA stúdió a szintén koreai, betonnyomtatásban jártas Corona 3D céggel együttműködésben hozta létre a „The Curtained” elnevezésű, igazán látványos installációját, amelynek megrendelője a dél-koreai Gwangju Design Center volt.

 

 

A szélben lobogó függöny hatását kelti a „The Curtained”, melynek elkészítéséhez kizárólag 3D nyomtatókat használtak. Minden egyes alakzatot úgy formáltak, ráncoltak, hogy a betonszerkezet önmagában is képes legyen megállni.

 

 

A tervezési folyamatban először digitális formában vizualizálták az öt betonfüggönyt, figyelembe véve, és egyúttal szemléltetve a szél hullámzó hatását. Miután a valósághű, organikus formavilágot lemodellezték, addig dolgoztak a terveken, míg olyan struktúrát nem sikerült kialakítani, amely által az installáció önhordóvá vált. A nyomtatáshoz minimum kétfúvókás 3D printereket használtak a Corona 3D közreműködésével.

 

 

A projekt magát az anyagot, valamint a beton 3D nyomtatási lehetőségeit vizsgálta, az végeredmény pedig magáért beszél – a beton hullámai még a fotókon keresztül is csodálatos látványt nyújtanak.

 

SWNA | Web | Facebook | Instagram

 

Forrás: designboom




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ahol betonfüggönyök fodrozódnak

Ahol betonfüggönyök fodrozódnak

Szélben hullámzó függönyök ihlették az SWNA designstúdió „The Curtained” elnevezésű óriási betoninstallációját.

Az Archello díj magyar esélyesei

Az Archello díj magyar esélyesei

Egy pápai kollégium és egy szentpéterfai általános iskola

Hirdetés