Paks-Napelem 1-1

A magyarországi napelem-összkapacitás már ugyanannyit termel, mint a Paksi Atomerőmű.

Elérte a 2000 megawattot, vagyis a Paksi Atomerőmű beépített kapacitásával (2012,8 MW) összevethető a magyarországi összes napelem-kapacitás – írta meg a VG.hu.

Az Audi-gyár napelemei Győr mellett. Annyit tud, mint Paks, csak másra jó

A 2000 MW-os termelés nagyobbik része, 1361 MW származik ipari méretű naperőművekből a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (MAVIR) legfrissebb adatai szerint. Ipari méretűnek az 50 KW és afeletti beépített teljesítőképességű napelem parkok számítanak – ezek terjedése a MAVIR adatai alapján 2015 után vett lendületet, amikor az előző évihez képest háromszorosára ugrott a kapacitás – ám még így is csupán 30,9 MW volt.

A fejlődés nem tört meg: 2017-ben a beépített napelem-kapacitás a magyarországi erőműpark összes beépített teljesítményének még mindössze 1,2 százalékát tette ki, ezzel szemben most, 2020. december 1-én, már 13,8 százalékos részesedésnél tartunk.

Kevésbé meredeken, de egyenletesen emelkedett a háztartási napelemek terjedése is: 2011-ben 2,9 MW volt (akkoriban még magasabb, mint az ipari méretű naperőműveké!), 2015-ben átlépte a 100 MW-ot, idén szeptemberben pedig már 640-et regisztráltak.

Fontos megjegyezni, hogy a lendületes kapacitásbővülés ellenére az időjárásfüggő fotovoltaikus panelek teljesítménye a rendelkezésre állás miatt nem összevethető az egyéb technológiákkal. A napelemek idei, eddigi 33,4 százalékos rendelkezésre állásával szemben a paksi blokkok 90 százalékot hoztak.

„A fotovoltaikus teljesítőképesség gyors és jelentős mértékű bővülése éppen ezért jelent kihívást a villamosenergia-rendszer számára, a rendszeregyensúly fenntartása szempontjából” – mondja a MAVIR, amely kiemelten fontosnak tartja, hogy „valamennyi olyan törekvés megvalósuljon, amely lehetővé teszi a termelők egységes csatlakozását a hálózathoz, valamint amelyek megfelelő ösztönzőket biztosítanak a megújuló termelésbe való beruházásokhoz és teljes villamosenergia-piaci és villamosenergia-rendszerbeli integrációhoz.”




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan védekezhetünk a napelem ellopása és megrongálása ellen?

Hogyan védekezhetünk a napelem ellopása és megrongálása ellen?

Érdemes biztosítást kötni és van monitorozási megoldás is.

Jönnek az éjjel is működő napelemek?

Jönnek az éjjel is működő napelemek?

A Kaliforniai Egyetem kutatója szerint ez egyáltalán nem megvalósíthatatlan.

A héten végleg kizöldült az Alma

A héten végleg kizöldült az Alma

Az amerikai tech-óriás, az Apple immár csak tiszta energiát használ.

Hirdetés