Komplex élményt kínál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa csapata.

„Egy bor, egy vers, és egy élmény, ami csak a tiéd” – hat Szent György-hegyi borászat hat tételére kerül rá hat kortárs költő borhoz illő verse (tételenként 300 darabra), a kezdeményezést a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa csapata támogatta. A kortárs költemények komplex keretet kínálnak a kóstoláshoz.

„Érdemes összekóstolni a borokat és a verseket, szóról szóra, kortyról kortyra, többször is elolvasni, mert mind a versnek, mind a bornak rétegei vannak. Több is – magyarázta a Kreatív-nak Budavári Dóra, a projekt gazdája, aki maga is félig a Szent György-hegyen él és a Szent György-hegy hajnalig szervezője is. – És persze az sem mindegy, mikor kóstoljuk, milyen hangulatban, milyen napszakban, éppen kit hoz ki belőlünk, mi fog meg, mit veszünk észre. Életemben nem olvastam annyi kortárs verset, mint a kiválasztás időszakában, de remélem lesz még ilyen, mert hihetetlen élmény volt.”

A borokhoz illő verseket a borászok maguk választották, volt, akinek kezdettől megvolt a verse, és volt, aki ajánlás alapján választott.

A borok egy része kifejezetten az 1 Bor 1 Vers projekthez született. Ilyen Bencze István (Bencze Családi Pincészet) Solis 2021-es bora, amire Kemény Zsófi Naprendszer című verse került, és maga a borász rajzolta rá a címkét. De Gilvesy Robert, a Gilvesy Pincészet tulajdonosa is külön bort készített a vershez: Lator László Folyékony világ című verséhez egy félédes Szürkebarát-Rajnai Rizling házasítást készített. Földi Bálint, aki főállásban a Sabar Borház borásza, kis Szent György-hegyi birtokát szerelem projektként kezeli, ő a Vulkán 2020 névre hallgató Olaszrizling-Rajnai házasításához Varga Júlia versét választotta.

A Szászi Birtok 2020-as Kéknyelűjére Szabó T. Anna verse került. A Pap Wines Bazanite 2019 borát Babiczky Tibor versével lehet „összekóstolni”, Török Csaba 2019-es Olaszrizlingjére Beck Tamás verse került.

Ha a bort nem is tölthetjük le a netről, a verseket igen: a projekt Facebook-oldalán megtaláljuk mindet. Érdemes kattintani egyet, mert hamar kiderül: a versek önmagukban is élményt jelentenek – ahogy nyilván a borok is –, Szabó T. Anna költeményének záró szakaszához önkéntelenül zenét is társítunk. Nem tudjuk, hogy a két alapélmény összeadódik, –szorzódik, netán hatványozódik, de éppen ezért (is) kell kipróbálni.  




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Palackra írt költemények

Palackra írt költemények

Komplex élményt kínál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa csapata.

Akik egész évre palackba zárják a nyarat

Akik egész évre palackba zárják a nyarat

Éppen ezt teszik a Graphasel stúdió tervezte palackokba csomagolt Kontyos gyümölcsborok.

Philippe Starck versben adott tanácsot a feltörekvő designerek számára

Philippe Starck versben adott tanácsot a feltörekvő designerek számára

A tervezőtől megszokott, formabontó módon.

Hirdetés