A rendhagyó böjti lepel a védelem és biztonság szimbóluma.

A bécsi Stephansdom idén egy rendhagyó böjti lepellel, egy hatalmas, kötött lila pulóverrel készült a húsvétig tartó böjti időszakra. A kortárs képzőművészeti alkotást Erwin Wurm osztrák művész tervezte, akinek nem ez az egyetlen alkotása a székesegyházban.

A kötött pulóver mint böjti lepel © Erzdiözese Wien / Stephan Schönlaub

Egy hatalmas, 80 négyzetméteres kötött lila pulóverrel ünnepli a húsvétig tartó nagyböjtöt a bécsi Stephansdom. A böjti lepel lényege, hogy a gyülekezet szeme elől eltakarja a díszes oltárt, így a hívők csak hallgatják a misét, figyelmüket pedig nem vonja el semmi. Az XXL-es ruhadarab a Stephansdom egész oltárát beborítja, és már a tavalyi évben is böjti lepelként szolgált. Aztán jött a koronavírus első hulláma és a lezárások, az illetékesek ezért úgy döntöttek, hogy idén is megmutatják a kortárs képzőművészeti alkotást az érdeklődőknek. 

A pulóver alkotóját, Erwin Wurm osztrák művészt saját bevallása szerint a Köpönyeges Madonna ihlette meg. A középkori ábrázolás szerint a Boldogságos Szűz Mária a köpenye alá fogadja az oltalmat keresőket.

„Egy pulóver is beburkol és melegen tart minket, a védelem és biztonság szimbóluma” – mondta Wurm. Ám a ruhadarab a pandémia miatt más értelmezést is nyerhet. „Öltözzetek fel jól. Még egy kicsit ki kell tartanunk” – üzente például Toni Faber, a székesegyház plébánosa. 

A 80 nm-es pulóver © Erzdiözese Wien / Stephan SchönlaubNagy Anya – Előtte Erwin Wurm képzőművész (jobbra) és Toni Faber plébános © Erzdiözese Wien / Stephan Schönlaub

Wurmnak nem ez az egyetlen alkotása, amely a templomot díszíti. A Stephansdom déli részén – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is megtekinthető a Nagy Anya (Big Mutter) nevű, négy méter magas, emberi lábakon járó narancssárga melegítőpalack, amely a felebaráti szeretetet szimbolizálja a nagyböjt alatt. A Stephansdom 2013 óta ad otthont osztrák művészek installációinak a nagyböjti időszakban.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nemes egyszerűség egy csipetnyi marokkói beütéssel
  • 2023-11-14 09:00
  • Deco

Nemes egyszerűség egy csipetnyi marokkói beütéssel

Perjési Patrícia enteriőrtervező bécsi családi háza

Otthon három nap alatt
  • 2023-10-25 09:00
  • Deco

Otthon három nap alatt

Kertkapcsolatos ház Bécs zöldövezeti részében

Divat, bioanyagok, maker culture

Divat, bioanyagok, maker culture

Interjú Fodor Cindyvel

Hirdetés