A Közösség-Tér-Település (KTT) első saját építőtáboraiban tervezték meg őket közösségszervező és építész hallgatók.

Augusztus 24 és 30. között rendezték a Közösség-Tér-Település (KTT) képzési programjának első saját építőtáborait. Tavaly ősszel 29 diák vágott bele abba a gyakorlati programba, amely elsősorban közösségszervező és építész hallgatókkal dolgozik országszerte magyarországi kistelepülések fejlesztésén. A táborokat tehát közel egyéves felkészülési idő, és hosszas előkészületi, tervezési szakasz előzte meg. Az első évfolyamos hallgatók részt vettek egy intenzív alapozó táborban, majd a programhoz csatlakozó kistelepüléseken folyamatosan közösségi tervezőműhelyeket tartottak a lakosokkal együtt. A cél az volt, hogy a résztvevő településeken olyan új projektek jöjjenek létre, amelyek valóban a helyi lakosok igényei mentén születnek meg, funkciójukban igazodnak a helyiek mindennapi életéhez, az ott élők napi ritmusához és tevékenységéhez. 

A közös munka mostanra az utolsó fázisához ért, melynek keretében a KTT hallgatói és a helyiek

Magyaregregyen és Martonfán egy héten keresztül együttes erővel hoztak létre olyan építményeket, amelyek közösségi teret biztosítanak az ott élők számára.

A magyaregregyi csapat a Csepp park, pontosabban az abban található gázcseretelep megújítását tűzte ki célul. Az építészeti tervek elkészítését számos közösségi beszélgetés előzte meg. A beszélgetések alatt két lehetőség kristályosodott ki: egy falukemence megépítése és a Csepp park megújítása, azon belül is egy beszélgetős, sütögetős hely kialakítása. A közösségi beszélgetéseken részt vevők úgy érezték, hogy

egy ilyen lényeges kérdésben nem dönthetnek kizárólag csak ők, ezért kérdőíveken kérték ki a falu véleményét.

Így dőlt el, hogy végül a Csepp park újul meg. Időközben ráadásul visszakerült a falu tulajdonába az egykori gázcseretelep területe, így a közösségi építés végleges helyszíne már abszolút nem volt kérdéses a továbbiakban. A magyaregregyi terveket a résztvevők Fábos Attila és Fekete Eszter hallgatóknak köszönhették, akik a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karáról érkeztek a KTT programjába. A tervek megvalósításán a KTT részéről mintegy 15 fő (hallgatók és mentoraik, valamint önkéntesek) dolgozott éjt nappallá téve, hogy a szombati napon a falu sikeresen felavathassa saját, új közösségi terét. 

Építészeti terv és a megvalósult objekt Magyaregregyen

A martonfai csapat a Fölsőkúti Pihenőt szerette volna kialakítani a tábor hetének végére. A nyár folyamán számos közösségi beszélgetés előzte meg az építészeti tervek elkészítését. A beszélgetések alatt több lehetőség is szóba került: egy falukemence megépítése Kató néni házában, vagy például egy helyi játszótér létrehozása.

Végül egy olyan park létesítése mellett tették le a voksukat a helyiek, amely több generáció közös együttlétére ad lehetőséget.

Ez a projekt sem bizonyult kis falatnak, a martonfai lakosok szavazatáért két terv is versenyben állt, a tábort megelőző néhány hétben. A terveket Szarka Áron és Molnár Kitti hallgatók készítették, akik a KTT csapatát a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karáról erősítették az első év folyamán. Végül egy olyan terv megvalósítása vette kezdetét augusztus végén, amely három pavilonnal rendelkezik. A kisgyerekek, a fiatalok és a felnőttek pavilonja egyaránt arra hivatott, hogy a helyiek valamennyien megtalálják a számukra megfelelő kikapcsolódási formát, s együtt, egy helyen tudják jól érezni magukat Martonfán. A megvalósításban több, mint harminc martonfai lakos vett részt, s a KTT 14 képviselőjével (hallgatókkal, mentorokkal és önkétesekkel) együtt, egy teljes hétig építették a közösségi teret, amelyet a tábor vasárnapi napján közösen fel is avattak.

Martonfai koncepció, és a csapat, ami megvalósította

A KTT legelső építményeit azóta mindkét településen használatba vették az ott élők. Így tehát, az első évfolyam baranyai hallgatói gárdája sikerrel zárta a képzési programot.

A program hamarosan újra várja a jelentkezőket, hogy a második évfolyammal új régiókban, új településeken vághasson bele a közösségi tervezésbe és fejlesztésbe a KTT csapata.

A program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Két új közösségi tér született Baranyában – Patak Party és Fölsőkúti Pihenő

Két új közösségi tér született Baranyában – Patak Party és Fölsőkúti Pihenő

A Közösség-Tér-Település (KTT) első saját építőtáboraiban tervezték meg őket közösségszervező és építész hallgatók.

Kilencven év építészet

Kilencven év építészet

130 éve született Kotsis Iván.

Delfti épület mutat példát az újrahasznosításban

Delfti épület mutat példát az újrahasznosításban

Hogyan lesznek a közgazdasági tézisekből építészeti válaszok?

Hirdetés