A MÉSZ 2015-ben is meghirdeti “Az év építészeti fotója“ pályázatot, amelynek témája az UIA 2015-es építésznapi jelmondatának alapján "Építészettel a szegénység ellen".

A Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint a Magyar Építész Kamara, az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társasága szakmai közreműködésével 2015-ben is meghirdeti “Az év építészeti fotója“ pályázatot, amelynek témája az UIA 2015-es építésznapi jelmondatának alapján "Építészettel a szegénység ellen".


  
A pályázat továbbra is nyitott mindenki számára, amennyiben beküldött munkája megfelel a kiírás feltételeinek. A pályázat mindenkori célja a magyarországi épített értékek népszerűsítése, a magyar építészet magas színvonalú bemutatása.

A részvétel feltételei:

A pályaműnek 2014. 09. 15-e után készített, vagy a sajtóban ezen dátum után publikált fotónak kell lennie.
Egy pályázó maximálisan 7 db egyedi, illetve 1, max. 5 darabból álló, tetszőleges képarányú sorozatot  küldhet be.
 
A Zsűri:

Elnöke: Sáros László György DLA építész, a MÉSZ elnöke
Tagjai: Szegő György DLA építész, a MÉ főszerkesztője Dévényi Tamás DLA építész a MÉK képviseletében

A pályázat kurátora Szentiváni János fotóművész

titkára : Szabó Rita
Informatikusa: Puskás Róbert

Technikai követelmények:

A kép készülhet digitális, avagy bármely analóg technikával, ekkor azonban a képet digitalizálni kell.

A benyújtás módja, határideje:

A benyújtás módja egylépcsős.
 
http://www.meszorg.hu/p/index.php?m=pad

A pályázáshoz maximális tömörítésű, jpg-ben elmentett, 180 dpi felbontású állományt kell feltölteni a pályázati felületre, amelyen két állomány feltöltésére van lehetőség. Több kép esetén kérjük a képeket ZIP formátumba tömörítve töltsék fel, maximum két állományra bontva. 
Minimális elvárás, hogy a digitális állomány legalább 8 Mp-es kamerával készüljön. Amennyiben a Zsűri úgy ítéli meg, kérhet a fentiektől eltérő felbontású, vagy jpg. tömörítésű képet is a pályázóktól. 

A képek benyújtásának (a képek feltöltésének) határideje:

2015. 09. 20. vasárnap, 24 óra.

A megnyitó helye és ideje:

Magyar Építészek Háza, Budapest, VIII. ker., Ötpacsirta utca 2.
Kós Károly terem

2015. 10. 05. 17 óra

A nyertes, és a kiállítás anyagába választott alkotások a Magyar Építészek Háza Kós Károly termében lesznek láthatóak 

2015. 10. 05–től 10. 26-ig

forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hannover különös építészeti zárványa

Hannover különös építészeti zárványa

Bolega Niki fotónaplója

Brutalista Itália

Brutalista Itália

Olaszország, ahogy ritkán látjuk

Az építészet analógiái

Az építészet analógiái

Hamarosan újraindul az Analog Sparks

Hirdetés