Sugár vagy.

Noha triviálisnak gondoljuk a tárgyi és téri környezet közötti kapcsolatot, időről-időre mégis rácsodálkozunk azokra az alkotásokra, amik tervezése során a tárgy-funkció-tér hármasa valóban erős kölcsönhatásba kerül. Olyan terekre kell gondolni, ahol a hagyományos értelembe vett téri elemek a funkció révén feloldódnak és összefolynak a berendezés tárgyaival.

fotó © Bujnovszky Tamás

Legutóbb Bátaapátiban, az ország egyik „legtitokzatosabb” ipari épületében nyitotta meg kapuit egy olyan látogatóközpont, ami belsőépítészeti szempontból mindenképpen figyelemreméltó. Látogatóközpontról van szó, amire már csak azért is nagy szüksége van az ország radioaktívhulladék-tárolójának, mert a gránitrétegek között évezredekre elzárt sugárzó hulladékok biztonsági kérdései rendkívüli módon érdeklik a laikusokat is. A hulladéktároló bejárata melletti kissé jellegtelen lapos tetős, hetvenes években épült épület földszintjére belépve azonban nem csak válaszokat kapunk a kérdéseinkre, hanem olyan esztétikai élményben is részünk lehet, ami pontosan illusztrálja azt, hogy a veszélyes hulladék kezelése az elvárható legmagasabb technológiai színvonalon folyik az intézményben. 

fotó © Bujnovszky Tamás

A tervezők munkájának hála az információkat a közönséggel megosztó monitorok körül egy oly high-tech környezet született, ami a maga futurisztikus megjelenésével, perfekt részleteivel és kidolgozottságával hirdeti, hogy a hulladékkezelők is hasonló színvonalon és körültekintéssel végzik a munkájukat, ügyelnek a biztonságra. 

A látogatótér vizuális kulcselemei maguk az információk forrásai, vagyis az interaktív monitorok, illetve ezek posztamensei által kijelölt mennyezeti sávok. Ezek LED-es élvilágítása, fény-árnyék játéka, felületi mélysége egyfelől összefogja a teret, lendületessé teszi, másrészről az az érzésünk, mintha egy formatervezett informatikai tárgyban járnánk. Ezek a sávok, a fehér műanyag burkolatok és álmennyezetek nagyvonalú ívei, továbbá a berendezési tárgyak és a téri határoló elemek így végül egységes képet mutatnak. Minden ív és sík végül összenő, összefolyik egymással. Környezetpszichológiai szempontból ez a kivitel telitalálatnak tűnik, ami képes bizalmat kelteni a működés egyéb, rejtettebb technikai megoldásai iránt is. Ez volt a cél és ez a cél a tervezői, kivitelezői együttműködés révén magas szinten teljesült.

kép © Octogon

Beruházó: RHK kft. (Gyöngyösi Csaba Beruházási igazgató)
Építészet: Aedis Kft. (Viczenz Ottó)
Belsőépítészet: Amoeba Group Kft. (Chehadé Abdel Rahim, Gőz Dorottya)
Épületgépészet: Aedis Kft. (Hegedűs István)
Elektromos / gyengeáram / speciális technológia/ produkciós műsortartalom: Animative kft. (Bárdos Tamás)
Tervezési projektvezető : Animative kft. (Róna György, Krischneider Péter, Kasziba Levente)
Elektromos tervező: Artrea Consulting Kft. (Üveges Zoltán)
Generálkivitelező: Animative Kft. (Bárdos Tamás)
Építészeti munkarészek: Magyar Díszítő Kft.  
Asztalos és fémszerkezetek: Samm Trade Kft. 
Erős és Gyengeáramú szerelés/ Földmunka: Plank és társa Kft. 
Tervezés éve: 2014
Átadás éve: 2015
Teljes alapterület (nettó): 175 m2

Szöveg: Martinkó József
Fotó: Bujnovszky Tamás

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/08 -as számában. 

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 124 - 2015/08. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Kettőpera stúdió, Villa di Gioia, ikerház, Láris Barnabás,  Zooevolucio 2014-2015, debreceni Járásbíróság, DECO melléklet


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Best of Deco 2021 | Bravúros bővítés
  • 2021-12-29 11:00
  • Deco

Best of Deco 2021 | Bravúros bővítés

Az év végéhez közeledve Szász Kati, az Octogon Deco magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó belsőépítészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme az Amoeba Group és a The Alchemists által tervezett családi ház, amelyet korábbi cikkünk újraközlésével idézünk fel.

Bravúros bővítés
  • 2021-09-07 09:00
  • Deco

Bravúros bővítés

Az 1920-as években, eredetileg nyaralónak épült ház bővítését már korábban fontolgatták a tulajdonosai, mígnem a cseperedő gyerekek miatt egy ponton már nem halogathatták tovább. 

20 éves az Octogon

20 éves az Octogon

A Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett, évi nyolc alkalommal megjelenő OCTOGON architecture&design magazin 2018-ban ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját.

Hirdetés