Rómába érkezett a nagysikerű magyar Bauhaus fotókiállítás.

Rómába érkezett a BAUHAUS CONTEMPORARY nevű kortárs fotóművészeti kiállítás, amelynek kiemelt célja a Bauhaus-iskola és a művészeti mozgalom, illetve a hazai alkotói közeg közötti sajátos kapcsolatokra irányítani a figyelmet az iskola alapításának 100. évfordulója alkalmából.

A Bauhaus meghatározó művészeti mozgalommá válásában közreműködött 20. századi magyar művészeket is középpontba helyező fotográfiai program különlegessége, hogy bemutatja a mai kortárs művészek viszonyulását a Bauhaushoz, látványos formában jeleníti meg, hogy a Bauhaus szellemisége és vizualitása élő hagyomány a hazai művészeti-kulturális közegben. A fotóművészeti alkotásokból készült válogatást az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megnyílt tárlaton láthatta először a közönség, azóta az utazó kiállítás számos vidéki és nemzetközi helyszínen, köztük például a világ vezető művészeti vására, az Art Basel idején Bázelben is sikeresen mutatkozott be. A BAUHAUS CONTEMPORARY ezúttal a Római Magyar Akadémia épületében tekinthető meg december 13-ig.

Az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Bauhaus-iskoláról, és az ehhez kapcsolódó, hatását a mai nap is intenzíven kifejtő művészeti mozgalomról 2019-ben világszerte számtalan kulturális eseményen emlékeznek meg. A Bauhaus és annak magyar szereplői előtt tisztelegve Budapesten 2019 tavaszán különleges kortárs fotóművészeti program indult útjára.

A Bauhaus forradalmi jelentőségéhez magyar művészek sora járult hozzá. A névsorból kiemelkedik az iskola egyik legmeghatározóbb tanára, Moholy-Nagy László és a világhírű építész és formatervező Breuer Marcell, de rajtuk kívül a Bauhaus működésében és látásmódja megalapozásában olyan további alkotók játszottak szerepet, mint például Berger Otti, Johan Hugó, Molnár Farkas, Stefán Henrik vagy Weininger Andor.

A „hagyományos” megemlékezésektől eltérő módon azonban ez a fotóművészeti válogatás kortárs magyar alkotók közreműködésével arra igyekszik rávilágítani, hogy a Bauhaus, mint iskola, látásmód, téma, vizuális inspirációk forrása ma is élő hagyomány a magyarországi művészeti közegben.

A programban és az ahhoz kapcsolódó kiállításokon szereplő alkotásokat meghívásos pályázat keretében választották ki, a pályázatok elbírálásában közreműködő szakmai testület 15 kiemelkedő fotóművész képeit emelte be a BAUHAUS CONTEMPORARY válogatásba. A szakmai testület tagja Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál operatív testületének elnöke, Máté Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia Tanszékének vezetője és Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője volt. A programban a kortárs magyar fotóművészeti szcéna valamennyi alkotói generációja képviselteti magát.

Drégely Imre és Kudász Gábor Arion egy-egy fotója

A bemutatott művek a Bauhaus szellemiségét, és az annak létrejöttében szerepet vállalt magyar művészeket idézik meg a kortárs fotográfia eszközeivel. Legyen szó egyebek mellett akár a Moholy-Nagy László fotogramjai által inspirált alkotói kísérletekről, az építészet és a fotó műfaji átjárhatóságának vizsgálatáról vagy a karakteres, geometrikus formákról, a BAUHAUS CONTEMPORARY fotóválogatás látványosan jeleníti meg a mai magyar alkotói közeg kapcsolatát a száz évvel ezelőtti elődök munkásságával. A művek és a Bauhaus közötti összefüggéseket az alkotók által a fotókhoz írt kísérőszövegek mutatják be.

„A Bauhaus-eszme máig ható szellemi programja a 20. század első felének legjelentősebb művészeti-gondolati központjává avatta iskoláját, melyből számos olyan alkotó került ki, akiknek hatása ma is érvényes. A hosszú felsorolásban pedig rangos helyen szerepelnek honfitársaink is. Az ő munkásságuk jelentős hatást fejt ki ma is, számos művész hivatkozik rájuk megkerülhetetlen forrásként, igazodási pontként. Az ihletettség megfoghatatlanul szórt világa nehezen feltérképezhető, ezért is fontos a BAUHAUS CONTEMPORARY program és kiállítás létrejötte, amely egy helyen mutatja be, számos kortárs alkotó szemüvegén keresztül, hogy mi a Bauhaus hatása ma, hogyan él tovább, miként van ma is jelen” – emelte ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a BAUHAUS CONTEMPORARY katalógusába írt köszöntőjében.

A programban és a kiállításon szereplő fotóművészek: Bíró Dávid, Birtalan Zsolt, Czigány Ákos, Csizik Balázs, Drégely Imre, Geibl Kata, Herczeg Eszter, Király László György, Kudász Gábor Arion, Máté Balázs, Mucsy Szilvia, Nyíri Julianna, Robitz Anikó, Vékás Magdolna, Zagyvai Sári. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával létrejött BAUHAUS CONTEMPORARY szervezője az EDGE Communications, szakmai vezetője Löbl Krisztina.

Az utazó kiállítás római állomásán 2019. november 9. és december 13. között látogatható a Római Magyar Akadémia épületében (Accademia d’Ungheria, Via Giulia 1, 00186 Roma), nyitva hétfőtől péntekig 10.00 és 19.00 óra között.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Majdnem-Bauhaus a Gellérthegyen: a volt Kertészeti Egyetem ’A’ épülete

Majdnem-Bauhaus a Gellérthegyen: a volt Kertészeti Egyetem ’A’ épülete

A Ménesi út 44-48. szám alatt álló épületet a Lauber László – Szendrői Jenő tervezőpáros álmodta meg. 

Bauhaus100. Program a mának - Kortárs nézőpontok

Bauhaus100. Program a mának - Kortárs nézőpontok

A Ludwig Múzeum kiállítása a nemzetközi Bauhaus-év megemlékező eseménysorozathoz kapcsolódik.

Májusban újra Építész-KÉSZ-regatta

Májusban újra Építész-KÉSZ-regatta

Az idei rendezvényen a 100 éve alapított Bauhausról is megemlékeznek.

Hirdetés