Serfőző Péter tavalyi első kötetét máris újabb követi. 

Múlt hét végén jelent meg Serfőző Péter (zwoelf digital, CEO) tavalyi Brandguide című könyvének folytatása. Míg az első rész Branding és a vizuális válasz címmel a gyakorlatias brandépítést mutatta be, addig a második témája a tipográfia. Az új könyvről Péter számolt be az Octogonnak.

A koncepció szerint ez a tavalyi könyv testvére, tehát layoutban, tartalmi felépítésben és fogyaszthatóságban is ugyanazt képviseli, mint az előző könyv – csak éppen a fő témája most nem a branding és arculattervezés, hanem a tipográfia. Ráadásul a tipográfiát

„háromféle fókuszból vizsgáljuk: a klasszikus tipográfiát vizsgáljuk, aztán a tipográfiát branding, végül UI értelemben.”

Ez a könyv elsősorban nem kezdőknek szól, hanem azoknak, akiknek van már valamilyen tapasztalata. Péter úgy találta ki, hogy „aki már valamilyen szinten benne van, annak egy következő lépcsőfokot jelenthet, fejlődési lehetőséget nyújt. A mottó: emeld a tipográfiai tudásodat a következő szintre!” 

Az elődjéhez hasonlóan ez a könyv is egy példákkal gazdagon illusztrált kiadvány lesz, mintegy száz ábrával és rajzzal. Serfőző számára az anyag összeállításakor rendkívül hasznos volt a tanításai során szerzett mindennapi tapasztalat. 

Közben ugyanakkor más fejlemények is vannak: a Brandguide első könyve itthon már a harmadik kiadásánál jár, az angol változata pedig megjelenik a német piacon. És ha ez nem lenne elég, Péter egy év múlva tervezi a harmadik Brandguide kötetet, melynek témája azonban egyelőre maradjon meglepetés.

A Brandguide, mint a branding és arculattervezés univerzuma a könyveken túl is folyamatosan bővül: a honlap mellett, podcastek, élő videók is vannak, tavasszal pedig elindult a brandpedia, és már elérhető a brandguide kártya és az online Academy is.    




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Összefogás az autistákért

Összefogás az autistákért

Rajzokkal ellátott konyhai kiegészítőket dobott piacra a Gorenje

Tájépítészettől a képzőművészetig | Horváth Lóczi Judit

Tájépítészettől a képzőművészetig | Horváth Lóczi Judit

Alaprajz, újratervezés, kivitelezés

Hirdetés