Indul Magyarország legnagyobb levéltárszakmai beruházása

Megvalósul Magyarország legnagyobb levéltárszakmai beruházása: új, 12 ezer négyzetméter területű raktárral és kutatóbázissal bővül a Magyar Nemzeti Levéltár épületállománya. A budapesti Lángliliom utcai épület tervezési feladatát a TSPC Kft. (felelős tervező: Kádár Mihály) és konzorciumi partnere, a TRISKEL Kft. (felelős tervező: Turi Attila) nyerte el.

A TSPC honlapján jelentette be, hogy a jelenleg kivitelezés alatt álló Országos Széchényi Könyvtár Archivális Raktár generáltervezése után elnyerte a Magyar Nemzeti Levéltár raktárának tervezési munkáját is.

A nagyértékű és pótolhatatlan iratanyag raktározásának feladata több mint százezer polcfolyóméter állomány biztonságos őrzését jelenti. A raktározás mellett az épület a kutatók és a levéltár munkatársainak biztosít majd nívós kutatói és irodai környezetet. A Magyar Nemzeti Levéltár jelenlegi épületei megteltek, így a maradandó értékű iratanyagok levéltári elhelyezéséhez szükséges a bővítés.

A megoldást egy új, modern raktárépület jelenti, amely a legmagasabb szintű raktártechnológiai megoldások mellett Magyarország legrégebbi közgyűjteményében őrzött iratanyag méltó elhelyezését is biztosítja.

A hosszú távú tervezés és a koncentráltan őrzött iratállomány az egyedi tűzvédelmi követelmények miatt speciális tervezői tapasztalatokat igényel. A raktárban kiemelt biztonságtechnikai rendszer, nagy tűzterhelésű rendszervédelem, speciális szakaszhatár-átléptetés és klímaszabályozás kialakítása szükséges. Az építész tervezési feladat önmagában is különleges, hiszen a raktárépületet minimum száz évre tervezik.

A mérnökiroda munkatársai korábban nemzetközi előtanulmányokat folytattak a témában: a bécsi Osztrák Nemzeti Könyvtár, a párizsi Mitterand Nemzeti Könyvtár és a Richelieu Könyvtár, valamint a 11 milliós lakosú kínai Guangzhou városi könyvtárának jó gyakorlatait is integrálták a tervezés során, a szakmai konzultációban a norvég nemzeti könyvtár nyújtott segítséget. Ez a nemzetközi kitekintés és az Országos Széchényi Könyvtár komplex és egyedülálló tervezése során felhalmozott tapasztalat segíti majd a TSPC Csoportot, akiknek portfóliójában olyan építészeti és műszaki eredmények szerepelnek, mint a napokban átadott Pécsi Tudományegyetem ÁOK egyetemi tömbjének, a Gottsegen György Kardiovaszkuláris Központ hibrid panelműtőjének vagy a Testnevelési Egyetem új kampuszának generáltervezése.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

BEST OF OCTOGON online 2023 | Mi volt előbb, a tyúk vagy a napelem?

BEST OF OCTOGON online 2023 | Mi volt előbb, a tyúk vagy a napelem?

Októberben a fenntarthatóság mítosza volt az OCTOGON online témája

BEST OF DECO 2023 | Design tárgyak és műalkotások egymás között
  • 2024-01-02 13:00
  • Deco

BEST OF DECO 2023 | Design tárgyak és műalkotások egymás között

Egy párizsi lakás, ahol nem csak a designt házasították a képzőművészettel, de a kelet- és nyugat-európai örökséget is a legnagyobb természetességgel ötvözték

BEST OF OCTOGON online 2023 | INOTA Fesztivál, INDUST-REUSE

BEST OF OCTOGON online 2023 | INOTA Fesztivál, INDUST-REUSE

Egy erőmű kulturális revitalizálása

Hirdetés