A holokauszt emléknapján a Hetedik Műterem budapesti gettónak szentelt emlékművével tisztelgünk az áldozatok előtt

Április 16-ika a magyar holokauszt áldozatainak emléknapja. 1944-ben, nyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon indult meg a magyarországi zsidók gettóba és gyűjtőtáborokba kényszerítése, majd deportálása. erre emlékezve osztjuk meg ismét korábbi cikkünket a budapesti gettóemlékműről, 2024. január 18-án, a budapesti gettó felszabadulásának 79. évfordulóján a hetedik kerület és a Főváros együtt emlékezett meg az eseményről. Az alkalomra elkészült a Hetedik Műterem által tervezett "emlékmű", amely a burkolatba süllyesztett jelekkel emlékeztet a gettó hajdani határaira. Képgalériánkban mutatjuk be az elkészült mű részleteit.

 


Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Hetedik Műterem két évvel ezelőtt, a hetedik kerület, Erzsébetváros Önkormányzata által kiírt pályázaton nyert első díjat koncepciójával. Javaslatuk szerint a hajdani gettó be-és kilépési pontjait jelölték meg az utcák járófelületének burkolatába épített feliratos betonelemekkel. A városi térben így a gyalogosan mozgó járókelők fizikailag is érzékelik a terület határait, és szembesülnek az itt élt emberek méltatlan sorsával. 

A gettó felszabadulásának napján Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere, Izrael Állam nagykövete és Karácsony Gergely főpolgármester jelenlétében emlékeztek meg az évfordulóról. A jelen lévő iskolák és budapesti polgárok élőláncot vontak a gettó hajdani határai mentén. A résztvevők kegyeletük jeléül azoknak a nevével ellátott fehér léggömböket engedtek a magasba, akik már nem érhették meg a gettó felszabadulását.
 

 

A Hetedik Műterem által megálmodott emlékhelyek pedig ezentúl minden arra járót emlékeztetnek arra, hogy minden határ kirekesztéssel jár, és sosem szabad megfeledkeznünk a humánum követelményeiről.

 

Az emlékmű centrumában, a Klauzál tér átlós útjainak metszéspontjában az emlékezés központi helye a VPI Beton kivitelezésében készül. Ez egy 226 cm átmérőjű, kör alaprajzú, 40 cm magas 4 m2 alapterületű 2 tonnás betonkorong, amelynek felső felületében egyedi, szabálytalan elosztásban jelenik meg 3000 db 4 mm vastag bronzbetét, szimbolizálva az elhunytak emlékét. 

 

Építtető: Erzsébetváros Önkormányzata
Építészet: Hetedik Műterem Kft.
Grafikai terv: Submachine
Betonelemek: VPI Concrete

 

Sétálj körbe az emlékhelyeken a galériában!

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nők az Építészetben | Csillag Katalin, a 3h vezető építésze

Nők az Építészetben | Csillag Katalin, a 3h vezető építésze

„A figyelemfelkeltés egyik lehetséges eszköze a jelállítás”

Az emlékezés szótlan helyei

Az emlékezés szótlan helyei

Készül a Hetedik Műterem budapesti gettónak szentelt emlékműve – a burkolatba rejtett jelek állítanak emléket a gettó hajdani határainak

A névre vetülő fénysugár teszi élővé az emlékezést

A névre vetülő fénysugár teszi élővé az emlékezést

Átadták az Egri I. Világháborús Emlékművet az Eger-patak mentén.

Hirdetés