A Dél Dunántúli Építész Kamara nyilvános alkotói pályázatot hirdet egy Breuer Marcell emlékére felállítandó emlékoszlop tervezésére.

Breuer Marcell építész és tárgytervező az egyik legjelentősebb nemzetközi hírnevet elért szülöttje Pécs városának. Nevét a PTE Műszaki és Informatikai Kar róla elnevezett Doktori Iskolája mellett 2010 óta egy fontos középületeknek helyet adó sétány is viseli. Személye még így is sokak számára ismeretlen szülőföldjén, és világhírű tevékenységével kevesen vannak tisztában.

 


Újabb kutatás szerint születésének helye az Irgalmasok utcája 4. szám alatti lakóépület volt. A szülőhely megjelölése sokat jelent a pécsi kötődés megmutatásában, mely szerencsés módon a belváros egyik forgalmas helyszínével is egybe esik. Az épülete a DDÉK táblával kívánja megjelölni, melynek tervezése folyamatban van.

A DDÉK ugyan akkor fontosnak tartja egy olyan köztéri tárgy, nevezetesen egy emlékoszlop elhelyezését is, mely valamivel bővebb információt ad életéről, és munkásságáról, és megjelenésével felhívja a figyelmet annak jelentőségére. Erre alkalmas helyszín – a Várossal történt előzetes egyetértés alapján – a Breuer Marcell sétány nyugati szakasza mellett fekvő zöldfelület.

A 2010-ben kialakított útvonal a Tudásközpontot és a Kodály Központot, mint a város két kiemelkedő, építészetileg is példamutató kulturális intézményét köti össze a Pécsi Tudományegyetem keleti kampuszával.
 

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. április 30.
A teljes pályázati kiírás ITT megtekinthető!


Forrás: Magyar Építész Kamara

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Eladó Breuer Marcell egyik legfontosabb épülete

Eladó Breuer Marcell egyik legfontosabb épülete

A „Breuer on the Hudson” becenevű házat Breuer egy művész házaspárnak tervezte. 

Betűtípus elektromos bicikliknek és Breuer Marcell-doboz

Betűtípus elektromos bicikliknek és Breuer Marcell-doboz

A MOME idei első Best of Grafika-díjas tervezőinek munkái.

Eladta az IKEA Breuer Marcell brutalista épületét

Eladta az IKEA Breuer Marcell brutalista épületét

Az építészként végzett új tulajdonos nulla energiaigényű szállodát varázsolna belőle. 

Hirdetés