Főszerepben a lakosok véleménye és az adatelemzés. 

Az UNStudio építésziroda építészeti-technológiai startupja, az UNSense százlakásos lakókomplexumot tervez a holland Brandevoort városában, a projektben azt vizsgálják, hogy a fenntartható, intelligens technológia és az adatelemzés miképp forradalmasíthatja a jövőben a lakókörnyezetet. A Brainport Smart District Alapítvány megbízásából készülő komplexum része az UNStudio átfogó tervének, amelyben a világ legokosabb lakónegyedét szeretnék létrehozni, ebben pedig az adat a legfontosabb tervezői eszköz.

Ahogy az amszterdami székhelyű UNSense weboldalán is olvasható, csapatuk olyan szakemberekből áll, akiknek fő motivációja a technológia és az épített környezet összekapcsolása úgy, hogy közben az emberi viselkedést és a lakossági igényeket veszik figyelembe, ehhez pedig adatokat gyűjtenek és elemeznek. 

2018-ban láttak hozzá a „világ legokosabb lakónegyedének” megtervezéséhez, amelynek újítása abban rejlik, hogy a hagyományos várostervezéstől eltérően egy olyan rugalmas rendszerben kezdtek el gondolkodni, amely a lakosság igényei szerint formálódik. Ennek megfelelően a Brainport Smart District terve nem az „először tervezünk, aztán építünk” klasszikus nyomvonalán halad, sokkal inkább egyfajta „reagáló” törekvés ez, amelyben a tervezés és az építés a lakossági igényekkel együtt fejlődik lépésről lépésre.

A következő tíz évben 1500 új otthont és 12 hektárnyi üzleti felületet építenének meg egy 150 hektáros területen, mindezt a környéken élő és dolgozó emberek igényei szerint. A cél egy fenntartható, a körkörös gazdaság alapelveire épülő, a társadalmi kohéziót szem előtt tartó lakónegyed létrehozása, amely egyfajta „élő laboratórium” lesz.

A lakónegyed egyik fontos eleme lesz a „100 Homes Project”, amelynek nemrégiben készült el a megvalósíthatósági tanulmánya, és pozitív eredményekkel zárult. Következő lépésként az UNStudio egy három fő egységből álló konzorciumot fog létrehozni: egy építészeti egységet a házak és az infrastruktúra megépítéséhez, egy technológiai egységet egy olyan adatbázis kialakítására, amely választ ad a lakhatással, az energiafelhasználással, a mobilitással és az egészséggel kapcsolatos kérdésekre, és egy olyan egységet, amely azon dolgozik, hogyan lehet fejleszteni a különféle szolgáltatásokat.

A lakossági igények összegyűjtésével egy olyan adatbázis keletkezik, amely információs keretként fog szolgálni az épületek és egyáltalán a környék megtervezésére. Ily módon a lakosok igényei és fogyasztási szokásai fogják meghatározni a környezetet, amelyben élnek, és nem az építészek fogják eldönteni, mire van szükségük és mire nincs. Az UNSense szerint ez a kulcs az életminőség és a jólét növekedéséhez.

Íme a videó a vízióról és az alkalmazott módszerekről: 

Hollandia élen jár az okosváros tervezésben, Utrechtben várhatóan jövőre kezdenek el megvalósítani egy olyan autómentes negyedet, ahol nem gondolkodnak autókban, a lakosok leginkább a biciklire vagy a gyalogos közlekedésre támaszkodnának.

Forrás: UNSense




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Már az ötödik lakóépületet adták át Budapest legmodernebb városnegyedében

Már az ötödik lakóépületet adták át Budapest legmodernebb városnegyedében

Az újabb nemzetközi elismerést nyert BudaPart városnegyedben.

A lakókomplexum, ahol lemész a földszintre és kinyomtatod a saját használati tárgyadat 3D-ben

A lakókomplexum, ahol lemész a földszintre és kinyomtatod a saját használati tárgyadat 3D-ben

Nem folytatódhat a várostervezés úgy, mintha semmi sem történt volna.

Hirdetés