November 20-án ingyenes sétasorozatot indít Hild József építészeti öröksége nyomán az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI). A három alkalomból álló program során a résztvevők felfedezik Hild József polgári és középületeit, képet kapva egyúttal e politikailag, gazdaságilag és művészetileg is fellendülő időszak történéseiről és hangulatáról.

Hildet a hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakjaként tartjuk számon, aki a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszott, de közismertek svábhegyi épületei is.

A három séta Hild József polgári építészeti alkotásainak remekeit veszi sorra, bejárva az egykor német nyelven elnevezett utcákat, megismerve az építtető családokat, felfedezve az 1840 körül emelt klasszicista stílusú házakat. A pesti belváros az épületein keresztül egy pontos korlenyomata annak az időszaknak, amikor az erősödő polgárság öntudatára ébredt. Mint a közízlés egyik formálója, Hild is része volt annak a folyamatnak, amely az 1867-es kiegyezést hozta történelmükbe.
 


Miről árulkodik egy kilincs, egy lépcsőház, egy ablakkeret? Hogyan éltek azok, akik ilyeneket készíttettek? Milyen ember volt Hild, aki képes volt mindezt létrehozni? Miért látjuk még ma is ezeket a házakat lenyűgözőnek és elegánsnak?

Többek közt ezekre a kérdésekre ad választ a Hild-séták:

Hild-séta a belvárosban: 2022. 11. 20., 11–13 óra

November 20-án
az első séta alkalmával Kiss Eszter, a Katona József Színház színművésze, a program szakmai felelőse, aki irodalmi művekkel és művészettörténeti információkkal hívja és várja időutazásra a résztvevőket.

A séta útvonala:
1. állomás: József Attila u. 16.: Derra-ház – Október 6. u. 3.: Almássy-palota – Október 6. u. 7.: Marczibányi-palota – Mérleg u. 11.: Szapáryné Csáky Julianna háza – Mérleg u. 9.: Klopfinger-ház.
2. állomás: Nádor u. 5.: Tigris-fogadó.
3. állomás: József nádor tér 1. szám: Gross-ház, 12. szám (a tér másik oldalán): Kehrer Ferenc háza, 11. szám: Sacelláry Demeter háza, 10. szám: Cziráky-ház, 8. szám: Almássy-ház.
4. állomás: Vörösmarty tér 7–8.: „Vágó-négyszög”, Dorottya u. 3. vagy a Harmincad u. sarkán lévő Lyka Anasztáz háza, Deák Ferenc u. 1.: Szálloda az Angol Királynőhöz.
5. állomás: Vigadó tér, Diana-fürdő, A Lloyd-palota – Casino, Akadémia u. 3.: Tänzer-ház.

 

Hild-séta a Svábhegyen: 2022. 11. 27., 11–13 óra

Második alkalommal, november 27-én a Svábhegyen tekinti át a séta a Hild-értékeket. A hegyvidéki program a mester villaépítészetének szép példáit veszi sorra, és a szintén itt élt Jókai Mór írásaiból szemezgetve idézi meg a Svábhegy egykori hangulatát. Hild építészetének ma is élő, eleven példája a Budakeszi úton található Hild-villa, amelyet családja részére tervezett és építtetett 1844-ben.


Hild-séta a villában: 2022. 12. 04., 14–16 óra

December 4-én
, a harmadik séta során a résztvevők az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetnek 2013 óta helyet adó épület minden zegét-zugát végigjárhatják.

 

A sétákon való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz között. Regisztrálni a sétasorozat november 20-i nyitóeseményre az MMA MMKI honlapján lehet. A vezetett séta az V. kerületből, a Hild térről (Mérleg u. és Október 6. u. sarka) 11 órakor indul.

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Térbeli és időbeli utazás a Hilda Étteremben
  • 2020-06-02 09:00
  • Deco

Térbeli és időbeli utazás a Hilda Étteremben

Szendrő Péter építész a tulajdonossal való első találkozáskor egy partvisnyéllel verte szét a falat.

Ötperces város épül a Dominikai Köztársaságban

Ötperces város épül a Dominikai Köztársaságban

2050-ig folyamatosan fejlesztik az új negyedet, amelynek bármely pontjáról öt perc sétával elérhető egy köztér.

230 éve született Hild József

230 éve született Hild József

1789. december 8-án született „Pest város architektor-építésze”, a magyar klasszicizmus kiemelkedő alakja.

Hirdetés