A több mint 13 ezer négyzetméteres komplexumban nemzetközi minősítésű versenymedence is lesz.

Kiderült ki építheti a több mint 13 000 négyzetméteres Kőbányai Multifunkcionális Sportcsarnokot és Uszodát. A sportközpont fejlesztésére kiírt pályázatot a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. konzorciuma nyerte el.

A két különálló önkormányzati tulajdonú telken megvalósuló Kőbányai Sportcentrum, vagyis a Mázsa téri sportcsarnok és uszodakomplexum terveit a Főber Group egyik tagja, a Kreatív Magyar Mérnök Kft. készítette el 3D és BIM technológiával. A 13 000 négyzetméteres sportlétesítmény kivitelezését a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. konzorciuma látja majd el.

A kisebb telekre egy 500 fő befogadó képességű lelátóval, FINA minősítésű, 50 méteres versenymedencével, bemelegítő és tanmedencével ellátott uszodát építenek, míg a Bihari út másik oldalán lévő nagyobb telken egy 3000 nézőt befogadó sportcsarnok létesül, melyet a FIBA előírásoknak megfelelően a kosárlabda sportra kellett optimalizálniuk a tervezőknek. Mivel a két épület két önálló telken áll, melyeket a Bihari út választ el egymástól, a beruházás a terület rendezését, forgalomtechnikai fejlesztését is magában foglalja. A két épületet egy 40 méter hosszú tetőszerkezettel kapcsolják majd össze, mely szimbolikusan kijelöli „kőbánya kapuját”.

Az uszoda és a kosárlabda mellett, a tervezők helyet biztosítottak a röplabdának, kézilabdának, és a teremfocinak is, valamint edzőtermeket alakítottak ki az ökölvívásnak, valamint a birkózó és a szumó sporttal komolyan foglalkozni kívánó fiatalok számára is.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Rengeteg kihívás elé állít egy ilyen gigaprojekt” (X)

„Rengeteg kihívás elé állít egy ilyen gigaprojekt” (X)

A ZÁÉV Zrt. kihívásai, tapasztalatai a Nemzeti Atlétikai Központ kivitelezése kapcsán – Interjú Deák Gáborral, a ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Schriffert Péterrel, a ZÁÉV Zrt. projektigazgatójával és Árvai Péterrel, a ZÁÉV Zrt. projektvezetőjével az OCTOGON magazin 185-ös (2023/5-ös) lapszámából.

Egy monolit önazonosságáról

Egy monolit önazonosságáról

Az új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont. Cikkünk az OCTOGON magazin 175-ös (2022/3-as) lapszámából.

Lendületben | Nemzeti Táncszínház

Lendületben | Nemzeti Táncszínház

Merészebb kísérletezésre is alkalmas, sokféle módon teremthet kapcsolatot közönség és előadó közt a művészeti ág otthona. A játék tere és a nézők pozíciója közti folyamatos átmenet kezdeményező, „táncba hívja” a közönséget, míg a kiszolgálórészek diszkréten a háttérbe húzódnak. A Táncszínház az egész Millenáris Parkot mozgásba hozza.
 

Hirdetés