Így látja a jövő irodáinak irányzatait a litván Narbutas irodabútor gyártó vállalat.

Ahogy életünk számos területére, úgy munkahelyünkre is nagy hatással volt a járvány. Egészségünk biztonságának megőrzése, valamint az otthonról végzett munka eredményezte megnövekedett óraszám miatt a munkahelyről alkotott addigi képünk gyökeresen megváltozott. Bár azt még pontosan nem tudhatjuk, hogy a jövőben miként fogunk dolgozni, a tervezők elképzelései és a változó vásárlói igények lassan világossá teszik előttünk, milyen munka-környezetbe térünk majd vissza a járvány végleges vagy részleges megszűnése esetén. Bemutatjuk, hogyan látja a jövő irodáinak kialakítási irányzatait a magyar iroda piac egy kiemelkedő szereplője, a litván Narbutas irodabútor gyártó vállalat, amelynek Londonban, Párizsban, Düsseldorfban, Stuttgartban és New Yorkban is van bemutatóterve.

Első irányzat: A munkaterület felosztásának egyértelművé tétele

Az ún. Hot Desking, avagy a munkaasztal megosztott használata különböző munkaterületeken tevékenykedő kollégák között egy eddig is népszerű térkialakítási szempont volt, és vélhetően a jövőben is alapvető fontosságú marad. Ezt a trendet megerősítette a Covid-19 pandémia, amely jelentős bizonytalanságot hozott az irodai munkavégzésben, például az irodába visszatérők, és az otthonról dolgozók számát illetően. 

Tervezők: Tusán Eszter (TESTRA design) és Wettl Márta Corax-Bioner, Budapest

A funkcionalitásában állandóan változó iroda szükségessé tette új eszközök bevezetését, hogy az irodaterület lefoglaltsága és biztonságossága szervezhetőbbé váljon. Egy ilyen eszköz például a FLANCO, az egyre ismertebb területfoglalási platform, amely lehetővé teszi a dolgozók számára, hogy a megfelelő területet, a preferált időpontra távolról is lefoglalhassák egy okostelefon segítségével. A telefonos applikáció állandóan frissített, aktív területfoglaltsági szintet mutat, adatokat tárol, így a felhasználó könnyen alakíthatja a foglalási hatékonyságot. Előfordulhat, hogy minden tárgyaló szoba foglalt, míg a munkaállomások alacsony kihasználtságot mutatnak. A FLANCO segítségével ez egyszerűen változtatható, a dolgozónak lehetősége van az optimális munkatér foglalásra, és ezzel egyidejűleg a lehető legbiztonságosabban dolgozni egy olyan irodában, ahol a munkavégzés permanens állomásait véglegesen megszüntették.

Abban az esetben, ha a járványos megbetegedések száma újra növekedésnek indulna, az applikáció csak olyan munkaállomásokat engedne lefoglalni, amelyek egymástól biztonságos távolságban helyezkednek el, így garantálva a dolgozók közötti fizikai érintkezési pontok átláthatóságát.

Második irányzat: Aktivitás szerinti terület felosztás

Bizonyos feladatok maximális koncentrációt, csendet, míg mások aktív csapatmunkát igényelnek. Azok a dolgozók, akik arra a következtetésre jutottak, hogy az otthoni munkavégzés során eredményesebb munkát tudnak végezni, többet várnak majd el az irodatér kialakításától. A munkaterület zónákra osztása elősegítheti a munkavállalók visszatérését az irodába, miközben biztonságos, kényelmes környezetet teremt a különböző feladatok elvégzésére.

A fenti, zónázó munkavégzésre megoldás lehet a Silent Room, a Narbutas „szoba a szobában” terméke, amely egy, vagy akár több személy részére is megfelelő tér lehet – méretétől függően. Tárgyalóterem vagy telefonfülke – bármi legyen is, a kárpitos Silent Room egyike azon Narbutas akusztikus termékeknek, melynek zajszűrő képessége gátolja a hang terjedését mindkét irányban. Nyitott légterű irodákban belsőépítészeti térmegosztó elemként is jól hasznosítható, köszönhetően az újdonságnak számító első és hátsó üvegfalnak. A Silent Room megnövekedett eladási mennyisége betudható az általában alacsony mennyiségű, irodán belüli tárgyaló teremnek.

A területek tevékenységalapú elválasztása célirányos bútorkollekciók segítségével is megvalósítható, mint például a MySpace moduláris termékcsalád, mely kárpitozott függőleges paravánokból, és a közéjük építhető asztallapokból áll. 

A Round termékcsalád – a gazdagon variálható asztal, szekrény, polc és környezetbarát PET filc paraván elemeivel – gyakorta használt bútorrendszer a munkaterület praktikus felosztására, zónázó terek, és önálló munkaállomások kialakítására. 

Harmadik irányzat: Érezzük magunkat otthon az irodában

Megfigyelések szerint azok a dolgozók, akik hozzászoktak az otthonról való munkavégzéshez, visszatérve az irodába egyre komfortosabb, stresszmentesebb környezetet képzelnek el az irodában. Tehát az akusztikus megoldások mellett egyre nagyobb teret nyernek a kárpitozott, ún. lounge ülőbútorok munkavégzésre, beszélgetésre és pihenésre egyaránt. Jó példa erre a Soft Rock ülőbútor család egyik új, chaise long típusú fotelje, amely tipikusan egy otthon használatos, TV előtti pihenőbútor. Ugyanígy az elegáns Twist & Sit kollekció új karosszéke, amely meghosszabbított háttámlája, játékos alkata és otthonos kényelme miatt akusztikus és zónázó funkciókat is ellát.

LUX Kft, Kecskemét

Irodaprojektek Narbutas bútorokkal Magyarországon

Az 1991-ben alapított Narbutas irodabútor gyártó vállalat 60 országban értékesíti termékeit, köztük Magyarországon és szomszédos országaiban is.

„A kiváló minőségű és modern irodabútorok iránti keresletet különösen a külföldi befektetések mozgatják. Egyre több multinacionális nagyvállalat alapítja leányvállalatait, fióktelepeit Magyarországon. A munkavállalói állomány multinacionális jellege alapjaiban változtatja meg az irodák kialakítását. Így nyilvánvaló, hogy egy modern irodának a helyi és nemzetközi szabványoknak való megfelelés mellett egyre több, együttműködésre, csapatmunkára alkalmas területet szükséges biztosítania” – vélekedik Vigh Ágnes, a Narbutas képviselője a magyar, horvát és szlovén piacon. 

A Narbutas termékei Magyarországon kizárólag márka-kereskedelmi partnerektől szerezhetők be. A litván gyártó számos irodabútor projekten dolgozik közösen a Vivax Irodabútor Kft-vel, az egyik legkiemelkedőbb Narbutas kereskedővel.

A budapesti Corax-Bioner biotechnológiai vállalat, a Debreceni Tudományegyetem, a kecskeméti Lux Hungária, ahogy a Hanon Systems dolgozói is mind Narbutas termékeket használnak. 

Vigh Ágnes szerint a Narbutas magyarországi sikerei nemcsak az attraktív beszerzési áraknak köszönhetőek, hanem hatalmas, komplett irodaterületet lefedő, minden igényt kielégítő termék kínálatának is. A standard termékkatalógus több mint 70 kollekciót mutat be, melyeken kívül méretre gyártott termékek készítését is vállalja az egyre nagyobb piaci szerepet betöltő irodabútor gyártó vállalkozás.

Narbutas honlap  I  Facebook  I  LinkedIn  I  Instagram

Még több Narbutas megoldásért kattints a galériára!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bútormentés

Bútormentés

Különleges újítás az ingatlanpiacon a fenntarthatóság jegyében.

Új vezető a Kinnarps Hungary Kft. élén

Új vezető a Kinnarps Hungary Kft. élén

Svéd szakember irányítja decembertől a magyar irodapiac egyik legjelentősebb szereplőjét.

„A design jelen van a mindennapjainkban”

„A design jelen van a mindennapjainkban”

A 360 Design Budapest kiállításon Kovács Kristóf Seat, Pedestal és Divide munkái is megtekinthetők.

Hirdetés