A STUDIO FRAGMENT tervezésében.

Hagyományunkhoz híven, visszatekintve az elmúlt évre Martinkó József, az OCTOGON magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó építészeti projektet a 2022-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme a Régi és új egysége – cikkünk az OCTOGON magazin 178-as (2022/6-os) lapszámából.


Budapest legszebb belvárosi palotái kétségtelenül a Palotanegyedben találhatók. Ha valaki a Szentkirályi utcában figyelmesen sétál, megtalálhatja azt a házat, amelyben egykor Szentkirályi Móric lakott. Történetesen a 10. szám alatt található neoreneszánsz palota falán függ az „itt élt...” tábla. A neves politikus, orvos, országgyűlési képviselő egykori háza mellett pedig sokáig egy üres foghíj állt parkoló autókkal „díszítve”. Itt be lehetett látni a Semmelweis Egyetem Vas utcából átnyúló épülettömbjének udvarára. Idén márciusban adták át a Szentkirályi ház új szomszédját, a Semmelweis Egyetem ETK újonnan elkészült épületszárnyát, amely bár ízig-vérig kortárs épület, mégis megtalálja a közös nyelvet a belvárosi palotákkal. Közel 5000 négyzetméter a bővítés volumene 2 mélyszinttel és 5 emelettel.
 


A Vas és a Szentkirályi utca között húzódó eredeti épület, az egykori híres Pajor szanatórium, amelyet Hültl Dezső tervezett. „Sol omnibus lucet – a nap mindenkire süt”, ez a felirat állt a bejárat melletti táblán, arra utalva, hogy az intézmény mindenki számára nyitva áll. Valójában csak a tehetősebb rétegek tudták megfizetni az intézmény szolgáltatásait. Az épület 1949-től kezdve Vas utcai Állami Kórházként működött, később Balassa János Kórház lett a neve. A Se 1996-ban kapta meg használatra. Hültl életművének jelentős állomásaként ismert a régi épület, impozáns, nagyvonalú belső terek jellemzik. Róth Miksa műhelyéből származnak a lépcsőházi opálüveg ablakok festett díszüvegei. A Zsolnay gyár készítette többek között a díszburkolatokat és kerámiakaspókat. Thék Endre luxus minőségű bútorokat alkotott a patinás épületbe.

Az új épületszárny tervezésére 2016-ban írták ki az országos tervpályázatot, amelyen Bődi Imre és Frikker Zsolt terve nyerte el az első helyezést, az elkészült épületet idén márciusban adták át. Visszaállt tehát a klasszikus városi keretes beépítés, az udvart körülölelő épülettömb így teljessé vált. A tervezői koncepció alapvetése volt az udvarral való szoros kapcsolat. Az új épület tömbbelső felőli oldala, közlekedőkkel, pihenőterekkel és az aula nagy légterével fordul az udvar felé.

 


A körbefutó közlekedők szinte mindenhol vizuális kapcsolatot kínálnak a külvilág felé. Hol az udvarra pillanthatunk ki, hol az utcára, vagy éppen felfelé, az égbolt felé. A régi és új közötti kapcsolatot még tovább erősíti, hogy minden oktatási szinten közvetlenül átsétálhatunk a régi épület folyosóira.

A közlekedők rendszere szinte egybefűzi a régi és új épületszárnyat. A folyosók kialakítása kerengőre emlékeztető térstruktúrát sugall. Az épület központi térszervező eleme az aula. Az utcáról érkezve a tágasság érzete ragad magával először, kényelmes, széles lépcső vezet fel az emeletekre, ugyanakkor rögtön megpillanthatjuk az udvart is.
 


A nagyelőadó bejárata uralja a teret, jobbra az udvar mellett a végig üvegezett közösségi rész is növeli a tér optikai méretét. Ugyanez a helyzet a mélyszintre vezető lépcsővel is: jó nagy lelátás adódik lefelé az öltözők felé, ami megintcsak növeli a tágasság érzését. Az aula megvilágítása remek, az udvar felé végig üvegezett, de emellett még felfelé, az égbolt felé is, és egy optikai rácson keresztül árad be a természetes fény.

A nagy aulán kívül még egy közepes és egy kisebb fényudvar is a kompozíció része. A nagyelőadó mellett balra futó folyosón sétálva egy nagyon jó hangulatú, vertikális teresedéssel találkozhatunk, amely mint egy sziklaképződmény működik.

 


A fentről jövő fény érdekes fényhatásokat eredményez az egyenletesen szürke falakon. A fal mentén padokra lehet leülni és egy kis társasági életet élni. A kis katlan fény- és térélménye a följebb lévő szinteken a demonstrációs termek melletti folyosóról is élvezhető. A régi épülettel való csatlakozásnál van egy még kisebb katlan, ami az udvar felé üvegezett, innen is fényt csempésztek az építészek a közlekedőre.

Különleges élményt jelent úgy közlekedni, hogy a régi és az új épület lépcsőit is használjuk: egyiken fel, a másikon le. Több mint egy évszázadnyi a különbség, de a mai épületnek nem kell szégyenkeznie a régi mellett. A burkolatok minősége, felületkezelések, a részletek, és egyáltalán, a kivitelezés minősége kiemelik az épületet a mai építőipar végtermékei közül.
 


Külön kell beszélni az utcai homlokzatról is. A megtervezéséhez az építészek a belvárosi paloták homlokzatait elemezték. Vizsgálat alá került a homlokzatok arányrendszere, tagolásának ritmusa, tömegképzése. Ebből a kutatásból forrt ki az épület homlokzati struktúrája, amely igazodik mindkét régi szomszédos épülethez.

Az épület bejárati motívuma íves formájával visszautal a reneszánsz kapuzatokra, mindezt kortárs eszközökkel éri el. Befelé szűkülő geometriája hívogató hatású, barázdált felülete plasztikussá teszi.
 


A földszinti homlokzati részen elhelyezett szükséges technológiai funkciókat – mint a parkolólift bejárata, vagy az elektromos szekrények – egységes burkolat fogja össze, designja erősíti a homlokzat kinézetét. Az emeleti homlokzati nyílászárókat a tantermek maximális benapozása érdekében dél felé forgatták, ez egyúttal megakadályozza a szembe lévő épületből a nemkívánatos átlátást is. A homlokzat nyílászáró sávja mint egy harmonika módjára hajtogatott szalag adja a fő karakterét az épületnek a Szentkirályi utcában.

Tudni kell az épületről, hogy az építészeknek rengeteg funkciót kellett aránylag kis területre betervezniük. Ennek tudatában valódi bravúr, hogy ennyi átlátás, teresedés, közösségi helyek, egy tágas aula és fényudvarok is belefértek az egyébként funkcionálisan nagyon jól működő épületbe. A visszajelzések alapján a hallgatók örömmel vették birtokba az épületet.
 

 

2016 – Országos tervpályázat I. díj

Tervezés: 2016–2018
Kivitelezés: 2020–2022

Épületadatok:
(1088 Budapest, Szentkirályi utca 12.)
Meglévő épület: 12 985 m2
Tervezett bővítés: 4207 m2

Vezető tervező: BŐDI IMRE, FRIKKER ZSOLT (STUDIO FRAGMENT KFT.)
Építész munkatársak: BUZÁS BENCE ÁLMOS, LŐW MÁRTON, NAGY ZSUZSANNA, MOTTL RITA, BAJUSZ CSABA ÁDÁM
Belsőépítészet: STUDIO FRAGMENT KFT., CSÓKA BÁLINT (KROKI STÚDIÓ)
Épületvillamosság: ARTREA CONSULTING KFT.
Generálkivitelező: LAKI ZRT.
Bonyolítás, műszaki ellenőrzés: BMSK ZRT.
Megbízó: SEMMELWEIS EGYETEM

 

A teljes cikk a képgalériával ITT olvasható.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

BEST OF OCTOGON 2022 | Semmelweis Egyetem ETK

BEST OF OCTOGON 2022 | Semmelweis Egyetem ETK

A STUDIO FRAGMENT tervezésében.

Régi és új egysége

Régi és új egysége

Semmelweis Egyetem: az Egészségtudományi Kar épületbővítése oktatási szárnnyal.

Fejlesztésekkel indul az év a Semmelweis Egyetemen

Fejlesztésekkel indul az év a Semmelweis Egyetemen

Több milliárd forint értékű felújítás, illetve fejlesztés kezdődhet meg a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt részeként az ország egyetlen önálló orvosegyetemén.

Hirdetés