Megőrzött rom-jelleg

Ugyan a Zsámbéki Öregtemplom tervpályázata kapcsán a tegnapi napon nyilvános tervbemutatót is tartottak a MÉSZ székházban, mégis van olyan megvételt nyert pályamű , melyet még nem ismerhetett eddig nyilvánosan a közönség. Ilyen a Napur Architect víziója is, mely az eddigi munkák zömével ellenétben hangsúlyt adna a megőrzött rom jellegnek, viszont rendhagyó kortárs épülettel társítaná mindezt.

„Álljon itt példaként Möller István zsámbéki munkássága, aki a visszaépítés szándékával kezdett bele a feladatba és ünnepelt építészeti, valamint korát meghaladó műemlékvédelmi tézisként tette kinccsé a kőbe faragott középkort.

A romként való megtartás a történelmi előzményekre való közvetlen utalás, a funkcióval való megtöltés pedig az emlékezés kiteljesülése”   részlet a pályázati műleírásból.
 


Idő, anyag, tér, szellem: hely
…. megmenti az időt magában foglaló anyagot, a templomromot, teret ad a szellemnek. A hely mindezen tényezők foglalata. Több van itt, mint puszta régészeti rom-érték, több mint egyszerű didaktikus célokat szolgáló történeti dokumentum. A pályamű a szándék szerint az együttes teljes értékű használati lehetőségét biztosítja úgy szakrális, mind turisztikai értelemben.
 

 

Az emlékezet letéteményesének, azaz a teljes műemléki együttesnek a revitalizálásával  a kiíró elvárásának is eleget téve őrzi az időkaput, s ezzel teret nyit az idő folyamának, folytonosságának.

 


A liturgikus tér használatát a romon belül, a lehető legminimálisabb és legkevésbé szembeötlő szerkezettel, az üveggel kívánja feloldani, így a régi épületben lehet újra átélni a vallási rítust.
 

 

A rendház esetében pedig az egyetlen tömbbe rendezett régi-új funkciók, mint a szerzetesi lakhatás, a kiállító tér, a látogatóközpont és a bisztró olyan erőteljes épülettestet képeznek, amely építészeti tekintetben meg kívánja állni a helyét a méltóságteljes, monumentális román-gót templomrom mellett is.
 

 

Korunk a XXI. század modernizmust követő új műemlékszemléletnek és kezelési gyakorlatnak a megvalósult példájaként kívánja helyreállítani a zsámbéki épületegyüttest. Így építészeti, történeti és szakrális tekintetben is a folytatás (és nem az elhatárolódás) marad a vezérelv. A térrekonstrukció az építészeti formálás, a tájépítészeti kialakítás, valamint az anyaghasználat által a középkori templom-rendház együttes térszerkezetéhez idomul.

 

Generáltarvező: Napur Architect
Vezető tervező: Ferencz Marcel DLA
Tervező munkatársak: Nyul Dávid, Grócz Csaba, Filó Gergely, Horváth Daniella, Surányi Norbert, Balás Gergely, Gacsályi Zsolt, Holyba Pál
Látvány: Axion
Művészettörténész: Sulyok Miklós

 

Napur Architect   Web | Facebook  | Instagram

 

További rajzok és képek a galériában! 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

BEST OF OCTOGON 2023 | Egy stadion mint fenomén

BEST OF OCTOGON 2023 | Egy stadion mint fenomén

A sport esztétikája és sport iránti rajongás posztulátuma – a Ferencz Marcel (NAPUR Architect) tervezte Nemzeti Atlétikai Központ.

Három magyar épület kap idén ICONIC AWARDS díjat

Három magyar épület kap idén ICONIC AWARDS díjat

A látnoki építészet nemzetközi platformja

Hirdetés